„A világirodalom története (Szerb Antal)” változatai közötti eltérés
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
5. sor:
== Előszó ==
<!--az 1973-as V. kiadásból-->
* A világirodalmat sokan úgy fogják fel, mint nemzeti irodalmak öszességét, ezért a magyar tudósok szívesebben használják a "világirodalom" szó helyett az "egyetemes irodalom" kifejezést. Én nem az egyetemes irodalom megírására vállalkoztam: a "világirodalom" szót eredeti értelmében használom. A szót Goethe vezette be a köztudatba. [...] világirodalmon olyan irodalmat értett, ami nemcsak egy nemzet, hanem az egész világ számára jelent valamit. Tehát világirodalmat nem cselekvő értelemben, azt az irodalmat, melyet az egész világ ír, hanem szenvedő értelemben, azt az irodalmat, melyet az egész világ számára írnak. A világirodalom azoknak a műveknek az összessége, amelyek értékük vagy hatásuk révén, legalábbis virtualiter, minden művelt nemzet számára mondtak valamit és el is jutottak minden művelt nemzethez. A világirodalom története az a folyamat, amelyben a nemzetekfölötti jelentőségű írók és művek országhatárokon és évszázadokon átemelkedve megtermékenyítik és irányítják egymást.
* A múlt századi irodalomtörténetek hallgatólagos alapja a Fejlődés tana: azt mutatják be, hogyan tökéletesedett az irodalom, amíg a mai formáját el nem érte. De a huszadik század folyamán sajnos mindannyiunknak ki kellett ábrándulnunk a Fejlődés eszméjéből. Akármerre nézünk, azt éljük át, hogy az emberiség nem tökéletesedik, nem járul közelebb nagy eszményeihez, ennek következtében nem tökéletesedhet kifejezési eszköze, az irodalom sem. ... Az emberiség nem előre halad, hanem körben jár.
* Nagyon is tisztában vagyok vele, hogy a jelenségek végtelen gazdagsága nem fér bele semmiféle rendszer keretei közé.
* Az irodalomtörténet egyik legnehezebb kérdése az értékelés. Régebben az irodalomtörténetírók tudatosan vagy öntudatlanul még a klasszikus, normatív esztétika hatása alatt álltak, vagyis azt hitték, az irodalmi műveket hozzá lehet mérni bizonyos örökérvényű normákhoz, szabályokhoz, így értéküket pontosan meg lehet állapítani; ezért a régebbi irodalomtörténetek nem is álltak másból, mint az írók életrajzából és műveik "méltatásából". De ma, relativista korunkban már nem hiszünk az örökérvényű szabályokban, úgy tudjuk, hogy minden irodalmi értékelés relatív és egyéni. Ezért a modern irodalomtudomány igyekezett is lehetőség szerint kikapcsolni az értékelést, helyette a művek keletkezésének lelki, szellemi és társdadalmi okait, továbbá egymás közötti összefüggésüket vizsgálta. De az értékszempontot mégsem lehet teljesen mellőzni. Hiszen az irodalomtörténetíró már akkor is értékel, amikor eldönti, kiről beszéljen és kiről ne, kiről beszéljen többet és kiről kevesebbet. És ha nem értékel, cserbenhagyja a közönséget, amely mégis elsősorban azt akarja megtudni tőle, mit "kell" és mit lehet elolvasni és miért éppen ezt és nem mást.
| |||