„A világirodalom története (Szerb Antal)” változatai közötti eltérés
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
29. sor:
** Tacitus, aki arra volt hivatva, hogy a kor fölött kimondja a legfelsőbb ítéletet, nem az olcsó felháborodás, hanem a keserű tárgyilagosság hangján írt.
** Míg a császárok olcsó önreklám mellett hadakoznak a parthusok ellen, Tacitus a semmibe vett germánokról ír könyvet; jól érezte tehát, melyek azok az erők, amelyek majd, amikor idejük eljön, megdöntik a birodalmat ...
** Mélységesen pesszimista; még pesszimistább, mint amennyire az amúgy is sötéten látó római természet és a szomorú viszonyok megokolják. Pesszimizmusa tulajdonképp nem is korára irányul, hanem az emberi nemre, mint Swifté, akihez szellemessége is hasonlít egy keveset.
** Tudta jól, hogy az előkelőek szolgalelkűsége és a nép ostoba aljassága miatt nincs más megoldás, mint a zsarnokság - de ez a megoldás undorral töltötte el. ** Valami zseniális rosszhiszeműség van benne. Jót senkiről nem tételez fel. Augustus - mondja - Tiberiust jelöli utódjául: jól ismeri ugyan Tiberius hibáit, de azt akarja, hogy saját emléke annál inkább ragyogjon az összehasonlítás révén. Tacitus szörnyű iróniáját leginkább híres vagy-vagyos szerkezetei fejezik ki: Tiberius anyja betegségének hírére gyorsan hazatér, „vagy mert akkor még csakugyan őszinte egyetértés volt anya és fia közt, vagy pedig rejtett gyűlölködésből”. (106-107. o.)
| |||