„Papp Olivér” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Új oldal, tartalma: „ '''Papp Olivér''' (Vác, 1975. október 19. -) - kortárs magyar író ==Idézetek műveiből== *Minden ember a saját édenkertjébe születik. Feleszmélünk, és…”
 
7. sor:
*Bolyongunk a világban, múló emlékek vagyunk. Megyünk, általunk fontosnak hitt dolgok után. Megszületünk, tipegő lábacskákkal elindulunk, és végül reszkető térdekkel elmegyünk. Utazásunk a fényben tévelygés csupán. Sodródunk a világban, mint ablakon beszűrődő nyári napsugarakban a milliónyi porszem. Ideje emlékezni. Emlékezni, még egyszer végigsimogatni életünk naptárlapjait, mielőtt elindulnánk örök utunkra, bele a ködös hajnalba – az Idő véget nem érő, hatalmas kalendáriumába…(Látogatók holdfénynél – Végül)
*Az emlékeink, mint éjjeli látogatók érkeznek hozzánk. Csendes, holdfényes estéken megzörgetik halkan az ablakot és már be is surrantak. Fel sem ébresztenek bennünket, álmaink közepébe csöppenve élik szelíd világukat. Simogatnak lágyan, és csak egészen halkan, suttogva mesélnek nekünk régvolt történeteket, hol újból gyermekként szaladhatunk, régi kedves arcokat láthatunk, és az Idő homályába veszett, titkos álmainkat élhetjük újból. Hajnalban majd összeszedik szétszórt emlékdarabkáinkat, kézen fogják egymást, és puhán kilibbennek az ablakon, ki a hűvös, csillagfénnyel beragyogott, múló éjszakába – mosolygó emlékeket hagyva maguk mögött e kedves, holdfénynél érkező látogatók…(Látogatók holdfénynél – Előszó)
*(…) mind-mind múltba veszett, kedves emlék csupán. A múlt ködébe lépett, halvány gondolatok. Magával vitte őket mellőlem a hallgatag vándor, az örökké siető Idő. Minden elmúlik egyszer. Mindössze az emlékekké érett percek maradnak velünk, végig, életünk rögös, kanyargós útján. De jó lesz éles szemmel megnézni s látni mindent, minden rögöt ezen az úton, mert mikor elfogy majd az erőnk, és szobánk lágy melegében üldögélünk fekete, emlékező éjszakákon, csakis ezekből a pillantásaink által belénk vésődött mozzanatokból táplálhatjuk szívünket és lelkünket, s tehetjük örökké a tovatűnt pillanatok csodás, csillagporos varázsát…(Hazafelé - Ozoráról hazafelé)
13. sor:
*Lassan eljár felettünk az idő. Mind rövidebbek lesznek a napok, s hosszabbak az éjszakák. A hold fénye lágy lesz majd és selymes, ha esténként feltekintünk a tiszta égboltra. Eljön az idő, mikor már semmi egyebet nem akarunk, mint melegséget otthon és kedves emlékeket, mielőtt eljön az éjfél mindnyájunk számára.(Látogatók holdfénynél – Végül)
 
*A napok és hetek múltak, lassan tovaszálltak, mint apró porszemek az ablakon beszűrődő napfény szivárványos sugarában. Az Idő soha meg nem áll, forgat szépen lassan mindent, az egész hatalmas rendszert, amiben születünk, érzünk, élünk, sírunk, nevetünk és a végén, mikor már végre megértenénk ezt az egész játékot, ezt a nagy körforgást – elmegyünk…(Mielőtt eljön az éjfél)
*Én magam nem vagyok már más, mint lélegző emlékezet. Tovatűnő gondolatok nyomát keresemeresem a holdfényben táncoló erdő felett, és lágyan magamra húzom elmúlt, soha vissza nem térő idők csillagporban úszó emlékezetét…(Látogatók holdfénynél – Végül)
*Én magam nem vagyok már más, mint lélegző emlékezet. Tovatűnő gondolatok nyomát keresem a holdfényben táncoló erdő felett, és lágyan magamra húzom elmúlt, soha vissza nem térő idők csillagporban úszó emlékezetét…(Látogatók holdfénynél – Végül)
*Az élet nem más, mint bánat és öröm, ragyogás és keserűség, milliónyi emlék, rezdülés egybe gyúrva. S ha már egyben van, igazán minden egyben van, jön egy puha szellő és csillámló gyöngysorként szalad szét az ember élete Isten örök kertjében. (Álmok boltja - 7. Régi idők újra)