Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Apród (vitalap | szerkesztései)
→‎Itt sincs nyugtom: (új szakasz)
353. sor:
 
És egyébként is furcsa érzés a két szerkesztő önvéleményezése után pont ezt az idézetet olvasni. Szép napot kívánok! [[Szerkesztő:Apród|Apród]] ([[Szerkesztővita:Apród|vita]]) 2015. augusztus 29., 04:12 (CEST)
 
== Itt sincs nyugtom ==
 
Mint tudod, korábban azt írtam a wikidézetről, hogy ''a wikidézet számomra az olyan szigetekhez hasonlít, amelyeken csak jelképes európai bevándorló volt a törzslakókhoz képest egy régi korban, számos európaiak okozta problémától óva meg azon időszakban magukat (anon, troll, kötekedés, itt a Wikipédia névtereihez képest kicsiny mennyiségű (burkolt és burkolatlan nem wikijogászkodás, hanem jogászkodás egyáltalán nem) mert felfedezetlen maradt még sokak számára, mások pedig visszaeveztek a Wikipédia területére évekkel ezelőtt)''.
 
Be kell látnom, hogy mégse hagytak nyugtot itt se. Korábban fentebb kérdeztem valamit, amit a wikitalálkozón mondtál, mert nem írott szöveg volt és szerettem volna visszaemlékezni éppen ezért rá, most pedig a wikin szembesültem azzal, hogy egy szerkesztő ezt úgy forgatta ki a wikipédia egyik vitalapján, hogy én számonkértelek, miközben úgy hiszem, mindketten tudjuk, hogy nem írott szöveg lévén, csak vissza szerettem volna emlékezni egy nem írott mondatodra, nem pedig számonkérni. Ez felzaklatott, mert azért végeztem itt a tevékenységemet, hogy itt, a wikidézeten békén fognak hagyni olyanok, akik a wikin lelkileg felkavarnak. Békén is hagytak olyan módon, hogy nem mentek a wikidézet vitalapjaira, kocsmafalaira utánam, csak éppen a Wikipédia egyik vitalapján forgatták ki az eredeti szövegem tartalmát.
 
Felzaklatott, mert ha egy szerkesztő csak azt ismeri, ami írottan jelent meg és fogalma sincs arról, hogy volt egy wikitalálkozóbeli beszélgetésünk, akkor ne akarjon már csak az írott szövegeket ismerve elhamarkodott következtetéseket levonni az írott szövegből.
 
Bocsánatod kérem, de ezek után nem tudom, hogy képes leszek-e a wikidézetben szerkeszteni, mert én a wikidézetben tényleg bizonyos szerkesztőtársaimtól szerettem volna nyugtot lelni (a wikistresszről írottak is valami ilyesmit ajánlottak, hogy lelki békétlenség esetén a Wikipédia másik projektjében szerkesszen a szerkesztő) és nem pedig a wikidézet vitalapján írott mondataimat viszontlátni más szerkesztők által kitárgyalva wikipédiás vitalapjukon: [https://hu.wikipedia.org/wiki/Szerkeszt%C5%91vita:Eniport#A_vit.C3.A1r.C3.B3l_r.C3.A9szben_te_is_tehetsz].
 
U. i.: azt is tudom most már, ezt is olvasni fogják, de muszáj volt ezt megírnom. Ráadásul arról sincs fogalma, hogy a kiborulás különbözik a szándékos negatív szándéktól.
 
Azon is gondolkozok, hogy a wikipédiában sem szerkesztek többé (nem amiatt, mert viszontláttam a wikidézetben írott mondataimat a Wikipédiában, kiforgatva, ezt már azelőtt elhatároztam, mielőtt elolvastam a néhány szakasszal korábban linkelt párbeszédet).
 
Egyetlen vígaszom, hogy az általam jó szócikknek javasolt Ponori Thewrewk Aurél (csillagász) szócikke legalább jó szócikk lesz a wikipédián, sőt kiemeltnek ajánlották. Szép estét, holnapi olvasás esetén szép napot kívánok! [[Szerkesztő:Apród|Apród]] ([[Szerkesztővita:Apród|vita]]) 2015. szeptember 3., 19:13 (CEST)