„Epigrammák” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
NCurse (vitalap | szerkesztései)
Nincs szerkesztési összefoglaló
bővítés
1. sor:
A költészetben az '''epigramma''' a legrövidebb műfaj.
 
Az epigrammák általában egyszerű, tömör, gondolati költemények. Többnyire két ellentétes szerkezeti rész kapcsolódik bennük össze (expozíció és klauzula). Vannak magasztos hangvételűek, dicsőítő tartalommal, és vannak humoros, élcelődő, szatirikus, gyúnyos, éleshangú epigrammák is.
 
Az epigrammák a görög költészetben a sírversekből alakultak ki, és eredetileg disztihonban íródtak; a tömör forma őrzi ezt az eredetet. A római költészetben vált az epigramma szatirikussá (Catullus, Martialis). A humanizmus, és a klasszicizmus idején a didaktikus, és az antik hagyományokon nyugvó epigrammák voltak kedveltek a irodalomban. A modern korban éles hangvételű, humoros, gyakran durván személyeskedő epigrammák is születtek. Sokszor ezek nem is kerültek publikálásra, így legendák szólnak arról, hogy vajon melyiket ki írta. (Ld. még: [[sírfeliratok]]).
 
A felvilágosodás korában sokan és gyakran írtak epigrammákat (Voltaire, Rousseau, Lessing, Herder, Goethe, Schiller, Kazinczy Ferencz, Kölcsey Ferenc).
 
Lessing szerint az epigramma az adott tény (tárgy), és a hozzá kapcsolódó szellemes megjegyzés egységében jön létre, és a viszonyuk általában ellentétes.
 
A modern korban éles hangvételű, humoros, gyakran durván személyeskedő epigrammák is születtek. Sokszor ezek nem is kerültek publikálásra, így legendák szólnak arról, hogy vajon melyiket ki írta. (Ld. még: [[sírfeliratok]]).
 
==Klasszikus, magyar==