„Folyam az édenkertből” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
26. sor:
 
* Még az olyan gyökeresen eltérõ élõlények is, mint amilyenek a puhatestûek és a rákok, eredetileg ugyanannak a fajnak földrajzilag elkülönülõ populációi voltak. Egy darabig még keresztezõdhettek volna is, ha találkoznak, de ez elmaradt. Évmilliók elszigetelt fejlõdése után tettek szert azután azokra a bélyegekre, amelyek alapján a mai zoológus puhatestûekként és rákokként osztályozza õket.
 
* A Watson és Crick utáni molekuláris biológiában a legforradalmibb az, hogy digitálissá vált.
 
* Szóról szóra átmásolhatnánk mondjuk az Újszövetséget az emberi genom azon részeibe, amelyeket jelenleg "hulladék" DNS tölt ki - azaz a szervezet által fel nem használt vagy legalábbis a mindennapi értelemben fel nem használt DNS.
 
* Nincs tehát semmiféle lélek kormányozta életerõ, semmiféle lüktetõ, fújtató, sarjadzó rejtelmes protoplazma-kocsonya. Az élet nem egyéb, mint digitális információ, bitek halmaza.
 
* Mi - és velünk együtt valamennyi élõlény - a programozásért felelõs digitális adatbázis elterjesztésére programozott túlélõgépek vagyunk.
 
* Mi dönti el, milyen gének lépnek mûködésbe egy adott sejt esetében? A sejtben már jelenlevõ kémiai anyagok. Rejlik mindebben egyfajta tyúk-tojás paradoxon, ám nem feloldhatatlan. Feloldása voltaképpen végtelenül egyszerû elméletben, ha a gyakorlatban tekervényesebb is. A számítógéptudósok programbehúzásnak nevezik ezt a megoldást.
 
* Az egyedek különbségei tehát teljes embrionális fejlõdésük mennyiségi eltéréseire vezethetõk vissza. Egy sejtréteg kissé tovább növekszik, mielõtt betüremkedne, és mi az eredmény: sasorr a fitos orrocska helyett, vagy lúdtalp, amely megmenti életünket, mert nem soroznak be katonának, míg a lapocka esetleg úgy formálódik, hogy különösen alkalmassá teszi tulajdonosát a dárdahajításra (vagy kézigránátokéra, krikettlabdákéra, a körülményektõl függõen).
 
* Az embrionális fejlõdés rendkívül bonyolult fizikai és kémiai folyamat. A bármely pontján lezajló aprócska változás jelentõs további következményeket von maga után. Ez nem meglepõ, ha visszaemlékszünk, milyen kimerítõ programbehúzás elõzi meg e folyamatot. Az egyedfejlõdés különbségei zömmel környezeti különbségeknek tulajdoníthatók, amilyen az oxigénhiány vagy a talidomid hatása az embrióra. Más különbségek a genetikai eltéréseknek tudhatók be - itt nem csupán az elszigetelt génekre, hanem a gének összjátékára és a környezettel való kölcsönhatására gondolunk. Az olyan összetett, kaleidoszkopikus, szövevényes és kölcsönös programbehúzással vezényelt folyamat, amilyen az embrionális fejlõdés, egyszerre átütõ erejû és érzékeny.
 
* Mutassanak nekem egy kulturális relativistát, és lefogadom, messzirõl lerí róla az álszentség. A tudomány elveivel egybehangzóan megépített repülõgépek mûködnek. Fennmaradnak a levegõben, és kívánt úticélunkhoz szállítanak bennünket. Ezzel szemben a törzsi vagy mitológiai célokra épített gépek - amilyenek az egyes õserdõk tisztásain emelt és szentként tisztelt ál-gépek vagy Ikarosz viaszszárnyai - nem repülnek.