„Kereszténység” változatai közötti eltérés

* Hogy mondjam, ez megint csak az én sorstalanságomból jön. Mert ennek is a zene, a művészet az oka, és ezért nem tudok én ateista lenni. Mert nem tudom elképzelni és felfogni, hogy mindez csak matéria, ebben valami szelleminek kell lennie. Hiszen ezek az emberek már rég nem élnek, de a műveik, mint örökre szóló üzenetek, itt vannak közöttünk. És ezért én nagyon hiszek valamiben, valami transzcendens... Nem tudom megfogalmazni, hogy ez isten vagy szellem vagy mi, de valami, ami több, ami erősebb az anyagnál. És látom, hogy azok a nagy emberek, akiknek én mindent köszönhetek, nem voltak ateisták, és Bartóknál is olyan érdekes ez, hogy a korábbi műveiben szó nem esik ilyesmiről, de a halála küszöbén írt Harmadik zongoraverseny második tétele, az Adaggio Religioso - vagyis ott ez szó szerint megjelenik - egy csodálatos, letisztult korálmelódia, ami egyébként Beethoven kései kvartettjeire és természetesen Bachra vezethető vissza. És ez olyan furcsa, mert bennünket itt egy dialektikus materializmusnak nevezett valamiben neveltek, de valahogy nem sok sikerrel, úgy látom. Az emberek többségéből csak a hitet ölték ki, de mit adtak helyette? Egyre inkább érzem, látom, hogy valamiben hinni kell: a művészetben vagy a munkában, vagy Istenben, valamiben... Különben mi marad? Egy rendkívül üres, cinikus, kommercializált világ. Aztán persze az emberek menekülnek. Láttam már néhányszor az Egyesült Államokban ezeket a televíziós evangelistákat, az iszonyú. Látott már ilyet? Biztos itt is létezik már ilyesmi. És az emberek ebbe menekülnek az üresség, a nihil elől. De a dolog teljesen talmi, tele van álspiritualitással, álrituálékkal, mondom, iszonyú [http://www.mozgovilag.hu/2003/04/04%20Radai.html].