Mostanra az emberiség egy kicsit elfásult. Az írók sem rajzolnak meg már advrntiadventi áhítattal bélelt figurákat, - Krúdy podolini macskaköveken kedves rögeszméik után kopogó téllovagjait elvitte a korai szívbaj, Móricz szélfútta tornácokon súlyos csizmájukat hótól letoporgó nehéz, fekete magyarjait elnyelték a horpadt temetők, Tamási Áron havasjáró, hegyeskucsmás fejszehordozóit magukba rántották a történelem irdatlan fekete szakadékai; Móra kisködmönös gyermekemberei szétszóródtak távoli csatamezőkön [...]
