Ne bántsátok a feketerigót!

Harper Lee regénye

A Ne bántsátok a feketerigót! (To Kill a Mockingbird) Harper Lee (1926–2016) Pulitzer-díjas regénye, amely 1960-ban jelent meg és a modern amerikai irodalom klasszikusává vált. A regényből több mint 30 millió példányt adtak el, valamint több mint 40 nyelvre fordították le.

Idézetek a műből szerkesztés

I szerkesztés

 
A regény eredeti címében szereplő mockingbird (énekes gezerigó), amely az ártatlanságot szimbolizálja
  • Jem bátyámnak nem sokkal tizenhárom éves kora előtt csúnyán eltört könyökénél a karja.[1]
  • A regény első mondata. A következő idézetekben, ahol nem jelöljük, hogy az adott mondatokat ki mondta, ott a narrátor Jean Louise (Scout) Finch gondolatai olvashatók.
  • Mivel déliek voltunk, családunk egyik-másik tagja restellte, hogy semmi olyan okmányunk nincs, amelyből kitűnnék, hogy valamelyik ősünk részt vett a hastingsi csatában, akár az egyik, akár a másik oldalon. Nem volt más ősünk, csak Simon Finch, egy cornwalli prémvadász patikus, akinek a vallásosságánál csak fukarsága volt nagyobb.[2]
  • Amíg el nem fogott a félelem, hogy elfelejtem, nem szerettem olvasni, mint ahogy senki sem szeret lélegezni. – Jean Louise (Scout) Finch[3]
    • "Until I feared I would lose it, I never loved to read. One does not love breathing."
  • Mindenekelőtt meg kell tanulnod valamit, s mindjárt jobban kijössz az emberekkel, Scout – mondta. – Csak akkor értheted meg őket, ha az ő helyzetükbe képzeled magad. (...) Úgy hogy valósággal bele kell bújnod a másik ember bőrébe. – Atticus Finch[4]
  • De mialatt lassan kijártam Maycomb megye iskoláit, egyre inkább az volt az érzésem, hogy valamitől megfosztottak. Hogy mitől, azt magam sem tudom, de nem hinném, hogy az a tizenkét esztendeig tartó, véget nem érő unalom, amelyre az állami közoktatás ítélt, pontosan megfelelt volna a pedagógusok szándékának. – Jean Louise (Scout) Finch[5]
  • Hogy mi megy végbe az emberekben, soha nem tudhatjuk. Ami a házak zárt ajtói mögött történik, az titok... – Miss Maudie Atkinson[6]
  • Maycombban úgy képzelték, hogy a holdban egy szép nő ül öltözőasztal mellett és fésülködik.[7]
  • Nézd, Scout, munkája természeténél fogva minden ügyvéd életében van legalább egy olyan ügy, amelyet személyes ügyének tekint. Azt hiszem, az én esetemben ez az az ügy. Lehetséges, hogy erről hallasz néha majd rosszindulatú megjegyzést az iskolában, de tény meg egy dolgot a kedvemért, nagyon kérlek. Járj emelt fejjel, de az öklödet ne emeld fel. – Atticus Finch[8]
  • Jobb szeretném, ha bádogkannákra lövöldöznétek a hátsó udvarban, de úgyis tudom, hogy madarakra fogtok vadászni. Lőjetek le annyi szajkót, amennyit csak akartok, de ne bántsátok a feketerigót. Az bűn. – Atticus Finch[9]
    • "I'd rather you shot at tin cans in the back yard, but I know you'll go after birds. Shoot all the bluejays you want, if you can hit ‘em, but remember it's a sin to kill a mockingbird."
  • Okos emberek soha nem büszkék a tehetségükre. – Miss Maudie Atkinson[10]
    • "People in their right minds never take pride in their talents."
  • Ilyen alkalmakkor meg voltam győződve róla, hogy apám, bár ki nem állhatta a fegyvereket, és soha nem volt háborúban, a legbátrabb ember a világon.[11]
    • "It was times like these when I thought my father, who hated guns and had never been to any wars, was the bravest man who ever lived."
  • Egyetlen dolog van, amiben sose dönthet többségi vélemény, és ez az egyén lelkiismerete. – Atticus Finch[12]
  • Nézd, Scout (...), a niggerbarát olyan kifejezés, amelynek éppúgy semmi értelme, mintha valakit taknyosnak neveznek. Nehéz ezt megmagyarázni, tudatlan, hitvány emberek olyanokra szokták ezt mondani, akik szerintük a négereket többre becsülik, mint őket. – Atticus Finch[13]
  • Az a bátorság, amikor előre tudod, hogy vereség vár rád, és legyen, aminek lennie kell, mégis kitartasz. – Atticus Finch[14]

II szerkesztés

 
Atticus Finch (Gregory Peck) és Tom Robinson (Brock Peters) a tárgyalóteremben
  • Soha nem tudtam megérteni, miért izgatja Alexandra nénit annyira az átöröklés. Nekem az volt a benyomásom, hogy a Finch család tagjai eszükkel és istenadta tehetségükkel vitték, amire vitték, de Alexandra néni homályos célzásokkal mindig azt állította, hogy egy család annál előkelőbb, minél régebben él ugyanazon a földbirtokon.[15]
  • A csőcselék mindig emberekből tevődik össze, bármiről legyen is szó. Mr. Cunningham tegnap csőcselék részévé vált, de mégis ember maradt. Minden csőcselék minden kis déli városban mindig emberekből tevődik össze, ami persze nem szolgál mentségükre. – Atticus Finch[16]
  • Aki tiszta szívű, arcán derűvel jár! – Miss Maudie Atkinson[17]
  • Nem tartoznak sehova. A színesek nem veszik be őket maguk közé, mert félig fehérek; a fehérek pedig azért, mert színesek. Így aztán nincsenek se itt, se ott.[18]
    • Jeremy Atticus (Jem) Finch ezekkel a szavakkal magyarázza meg húgának, Scout Finch-nek, hogy „mit jelent az, hogy félvér gyerek”.
  • Ne végy soha, de soha keresztkérdések alá egy tanút, ha nem tudod előre, mit fog a kérdésedre válaszolni, ez olyan alapelv volt számomra, amelyet már apró gyermekkoromban megtanultam. Ha mégis megteszed, gyakran kaphatsz olyan válaszokat, hogy könnyen elveszíted a per.[19]
  • Tisztességes négernek látszott, és tisztességes néger soha nem megy be senki udvarába, csak mert a kedve úgy tartja.[20]
    • Scout Finch megfigyelése Tom Robinsonról.
  • Míg apa később meg nem magyarázta, nem értettem tisztán, hogy Tom milyen szörnyű helyzetbe került. Semmi körülmények között sem üthetett meg egy fehér nőt, ha életben akart maradni. Nem tehetett mást, mint hogy a legelső alkalmat megragadja és elfusson, ami pedig a bűnösségének nyilvánvaló bizonyítékául szolgált.[21]
  • Nem, uram, attól féltem, hogy azért kell felelnem, amit nem követtem el.[22]
    • Tom Robinson válasza arra a kérdésre, hogy „Fél a letartóztatástól, hogy felelnie kelljen azért, amit elkövetett, mi?”
  • Önök tudják, mi az igazság, és az igazság a következő: vannak négerek, akik hazugok, vannak négerek, akik erkölcstelenek, vannak négerek, akik megbízhatatlanok, ha nőkről van szó, legyenek azok feketék vagy fehérek. De ez az igazság érvényes az egész emberi nemre, és nem csak bizonyos fajtára. (...) De van egy hely ebben az országban, ahol minden ember egyenlő, van egyetlenegy intézmény, amely egyenlőnek tekinti a szegényt a Rockefellerrel, az ostobát Einsteinnel és a műveletlent az egyetemi rektorral. Ez az intézmény, uraim, a bíróság. Ez lehet az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága, lehet a legegyszerűbb falusi bíróság vagy ez a törvényszék, amelynek esküdtszékét most önök alkotják. (...) Én nem vagyok idealista, és nem hiszek feltétel nélkül a bíróságok tévedhetetlenségében és az esküdtszéki rendszerben, számomra a bíróság nem eszmény, hanem élő és ható realitás.[23]
    • "But there is one way in this country in which all men are created equal — there is one human institution that makes a pauper the equal of a Rockefeller, the stupid man the equal of an Einstein, and the ignorant man the equal of any college president. That institution, gentlemen, is a court. It can be the Supreme Court of the United States or the humblest J.P. court in the land, or this honourable court which you serve. (...) I’m no idealist to believe firmly in the integrity of our courts and in the jury system — that is no ideal to me, it is a living, working reality."
    • Részlet Atticus Finch védőbeszédéből a tárgyalóteremben.
  • Nem tudom, de megtették. Megtették azelőtt is, megtették ma este, megteszik újra, és valahányszor megteszik, úgy látszik, csak a gyermekek sírnak.[24]
    • Atticus Finch válasza fia, Jem Finch kérdésére, miszerint hogy tehették, hogy elítélték Tom Robinsont.
  • Van valami a mai világban, ami arra bírja az embereket, hogy elveszítsék a fejüket, nem tudnak igazságosak lenni, még ha megpróbálnak is. A mi bíróságaink előtt mindig a fehér embernek van igaza egy feketével szemben. Bármennyire csúnya dolog is ez, de így van. – Atticus Finch[25]
  • Általában olyan esküdtszéket kapunk, amilyet megérdemlünk. – Atticus Finch[26]
  • Tom halott ember volt abban a pillanatban, amikor Mayella Ewell kinyitotta a száját és sikoltozott.[27]
    • "Tom was a dead man the minute Mayella Ewell opened her mouth and screamed."

Források szerkesztés

  1. Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!, Geopen Könyvkiadó, 2014. Fordította: Máthé Elek. I. 1. (5. old.)
  2. I. 1. (6. old.)
  3. I. 2. (27. old.)
  4. I. 3. (43. old.)
  5. I. 4. (48. old.)
  6. I. 5. (67. old.)
  7. I. 6. (73. old.)
  8. I. 9. (110-111. old.)
  9. I. 10. (132. old.)
  10. I. 10. (143. old.)
  11. I. 11. (147. old.)
  12. I. 11. (153. old.)
  13. I. 11. (158. old.)
  14. I. 11. (163. old.)
  15. II. 13. (187. old.)
  16. II. 16. (227. old.)
  17. II. 16. (230. old.)
  18. II. 16. (233. old.)
  19. II. 17. (256. old.)
  20. II. 19. (278. old.)
  21. II. 19. (282. old.)
  22. II. 19. (286. old.)
  23. II. 20. (296-297. old.)
  24. II. 22. (308. old.)
  25. II. 23. (319-320. old.)
  26. II. 23. (321. old.)
  27. II. 25. (352. old.)

Forrás szerkesztés

  • Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!, Geopen Könyvkiadó, 2014. Fordította: Máthé Elek.

Külső hivatkozások szerkesztés

A Wikipédiában további adatok találhatóak