Tamási Áron

(1897–1966) magyar író, az MTA tagja, országgyűlési képviselő

Tamási Áron (született: Tamás János) (Farkaslaka, 1897. szeptember 20. – Budapest, 1966. május 26.) Kossuth-díjas magyar író. Leggyakrabban az ún. népi írók közé sorolják.

Tamási Áron
Lásd még
Szócikk a Wikipédiában

Idézetek műveiből

szerkesztés

Bölcső és bagoly

szerkesztés

Manapság már nemigen van olyan ember, akit a régi szokás szerint vándornak lehetne nevezni. Ha mégis volna, mutatóba egy legalább, vándorútjából az az egy sem hagyná ki Erdélyt bizonyosan. S nem is bánná meg, hogy kiváncsi volt odamenni, mert ritka földet s nem közönséges lakosságot ismerne meg. Bandukolhatna olyan országúton, melyet csodatartosra még a rómaiai építettek volt, aludhatnék olyan ősízű várhegyek tövében, vagy avatag és gyűrűs vadhelyeken, amelyek a hunokat és az avarokat is látták vala. Megtalálhatná Szent László nyomait és eleven hírét, elgondolkozva üldögélhetne omladék várfalakon, amelyeket szabadságunk védelmére emeltek volt szegény emberek.

...

S hallván a székelyekről, úgy gondolom, hogy azokhoz különös kedvvel menne el. Csak éppen azt nem tudná elhatározni könnyen, hogy melyik úton közelítse meg őket. De nem azéet, mintha sok út vezetne a székelyek földjére, mert éppen kevés vezet. Legtöbb ha három.

Az erdélyi magyar irodalom körül

szerkesztés

Erdély mindig egyes-egyedül állott, mint egy hatalmas, szomorú fenyő, amely csodát cselekszik a viharban. Emberei is egyedül állottak és állanak, mig a világ világ lesz. A kincs pedig, ami nálunk rajta ül a levélen is, csak az erdélyi ember megbabonázására született, s valahogy van, ez a kicsi, búbánatos ország szívét soha ki nem tárta, csak a fiának. Virágok itt sokan nőttek, de fél szeme valakinek, aki nem mi voltunk, mindig rajta volt, s így szakasztódtak le a mi virágaink mindig kinyilás előtt. A legtöbbet Magyarország szakasztott le - igaz, hogy Pesten, vagy valahol máshol, de sohasem Erdélyi levegőben, cserépbe ültette. Aztán akik így megmaradtak, azok szintelenül éltek tovább. Ha egy-egy csodálatos hajnalon ismét erdélyi szinben kacagtak, tátott szájjal, értelmetlenül állott meg mindenki előttük. Ismét haloványszínt, fakót kivántak rájuk - s nekünk ilyenkor, itthon Erdélyben, mindig meghasadt a szívünk, és keservesen sírtunk.

Pásztortűz 1923. máj. 26., 21. sz., 641. o.

Külső hivatkozások

szerkesztés
A Wikipédiában további információk találhatóak
Tamási Áron témában.