Vavyan Fable (Molnár Éva), magyar regényíró. (Budapest, 1956. március 20).

Vavyan Fable
Lásd még
Szócikk a Wikipédiában

A Hold forró jegén szerkesztés

– Cseppet sem vagyok hazudós! – tiltakozom – Az lehetséges, hogy néha elhallgatok valamit, esetleg füllentek, vagy ellentmondok a tényeknek, de sose hazudok!

Halálnak halálával szerkesztés

Az öreg király egy szép napon ígyen szóla három fiához:

– Menjetek, vágjátok le a tüzet okádó sárkány hét fejét! Füstöljétek ki a pokolból az ördögöt és térítsétek igaz hitre! Legvégül pedig hintsétek a lábam elé az ég csillagait! Aki nem állja ki a próbát: halálnak halálával hal!

A fiúk elképedének apjuk óhajától, csak a kisebbik királyfi vigyorga vala:

– Egy szó mint száz, apám! Azt kívánod tehát, hogy legyünk zsaruk?!

Kyra Eleison szerkesztés

Az anyag nem vész el, csak a fene tudja hová lesz.


Elfuserálták ezt a nemzedéket. Semmi valódit nem kaptak, csupán pótszereket, a csömörig - mondtam. - Én is így nőttem fel. Nem tudom, mikor döbbentem rá, hogy nem kell elfogadnom azt az alacsony értékrendszert, amelyet mindenfelől próbáltak belém sulykolni. Kioltják fantáziánkat, hogy aztán ők irányíthassák képzeletünket. Elsorvad bennünk mindaz, ami emberi s már csak anyagi értékekkel tudjuk túlüvölteni a bennünk ordító ürességet. Ez egy üzleties világ, amely azzal áltat, hogy megad nekünk mindent, mi az ujjpercünket se mozdítsuk; úgy tesz, mintha értünk dolgozna, holott valójában haszonállataiként tart bennünket.

Mennyből a csontváz szerkesztés

Minden kornak más a ponyvája, ám mindig a középszerűek az ördögűzők.

Nászjelentés szerkesztés

  • ...az egód már rég betüremkedett az ajtón, de te még csak félúton taposod a gázt hazafelé.
  • Manapság még a szar is to let vagy for sale.
  • Annak a zokninak már saját személyisége volt.

Sárkánykönny szerkesztés

Máig nem értem, mi késztet embereket arra, hogy ha fáj nekik a más öröme, tulajdona, inkább megpróbálják szétzúzni azt, semhogy hasonlót teremtsenek maguknak.

Tíz kicsi kommandós szerkesztés

  • Irtó pocsékul nézel ki! Amilyen ronda vagy, ütni kéne a kígyót, hogy beléd marjon!
  • Élj úgy, hogy a temetéseden a papnak minél kevesebbet kelljen hazudnia.

Vis Major szerkesztés

– Tattattartsd a ssszám elé a mikrofofont – kattogta.

– Biztos vagy benne, hogy Bambi érti a morzejeleket? – kérdeztem.

– Álom: éppen attól más, hogy merész, szabad, miként az ébrenlét sosem, hiszen elrejtett fiókok mélyére dugdosott képeket rángat elő; tör, zúz, ordít, megbosszulva a nappal fegyelmezettségét; megszínesíti a színtelent, a komisz varázsló.

Külső hivatkozások szerkesztés

A Wikipédiában további adatok találhatóak
Vavyan Fable témában.