Victor Eftimiu

Victor Eftimiu román költő és drámaíró (1886 – 1972).

Aforizmák szerkesztés

A meddőség megsebezhetetlen.
Hogy megvédjük jóságunkat, néha gonoszaknak kell lennünk.
Amit e földre építettél, s nem a föld, amit hódítottál, gyarapítja országodat.
Aki ért a kéréshez, nem fél a visszautasítástól.
Apánk ruhája divatja-multabb, mint a nagyapánké.
Aki hisz, annak fizetni kell.
A legnagyobb akarnok a majom: emberré lett.
A nap lenyugvása után az utcalámpáké a dicsőség.
Cinikusnak rendesen azt nevezik, akinek nincs előítélete.
Az állat akkor vadul meg, ha éhes. Az ember a jólétében lesz arcátlanná.
A virág a napfényben hintál s azt mondja a járókelőnek: – Nem kérdem, szépnek talál-e engem!
A függetlenség fele szabadság, másik fele hálátlanság.
A lemondás nagyobb hősiesség, mint az erőszakos hódítás.
Menjünk a dolgok mélyéig, de aztán ne maradjunk benne!
A sokaság leginkább szenvedéseire emlékezik. A történet nem feledkezik meg a nagy conquistadorokról, akik jámbor kortársaiknak annyi galibát szereztek!
Ne hízelegj: magasztalásod sose ér gőgöm magasságáig.
Vetek - és aztán felejtek.
Nem ismerek lényeket, akiknek méltósága haragosabb, mint azoké, akik reggeltől estig a leglaposabb életet élik.
Nemcsak azt hívom ostobának, aki híjával van az észnek, hanem azt is, aki nagyon sok észt mutat ott, ahol arra semmi szükség.
A szegény sose fiatal.
A jött-menteket leghevesebben az akarnokok támadják.
Boldog népeknek nincs története. A boldog írók meg nem írnak.
A nyomorgó literátornak a dicsőség csak puszta izgalom.
Keresd a sikert, bármi áron: ha elérted, még erkölcsi leckéket is találnak benne!
A sündisznó okosabb, mint az ökör, mert ővele nem lehet földet munkáltatni.
A stílus mulandó, az arány örök.
Sose bánjuk azt a jó ötletet, amit nem tudtunk alkalmazni. A jó tréfa sokszor rossz cselekedet.
Nem a jóért becsülnek, amit tettünk, hanem a rosszért, amit tehetnénk.
Az a jótett, amit cselekedtem, nem rejt-e valami gyávaságot?
Vannak, akik azt hiszik, hogy azért, mert kevesen vannak, máris élite-et formálhatnak.
Akik a társadalom felszínén úsznak, sokszor csak múló buborékok.

Forrás: Victor Eftimiu: Szavak!... Szavak!... Szavak!... (Nyugat; 1932. 9-10. szám)