Vona Gábor

magyar politikus, pedagógus

Vona Gábor (1978. augusztus 20.) jobboldali politikus, a Jobbik Magyarországért Mozgalom és a Magyar Gárda Egyesület elnöke

Vona Gábor (2009)

Idézetek tőle szerkesztés

  • A polgári körök mozgalma a nagy remények után a Fidesz pártérdekei alá rendelődött. 2002 őszétől kezdve ezért lassan megérett bennünk az elhatározás, hogy párttá kell válnunk.
Az Orbán Viktor által életre hívott polgári körökről életrajzában
Vona Gábor önéletrajza
  • Ha az elmúlt száz évben kiosztanánk az aranyat, az ezüst- és a bronzérmet azoknak akik a legtöbbet ártottak a magyar nemzetnek, akkor az aranyérmet Trianonnak, Trianon kiagyalóinak és végrehajtóinak kellene adnunk, ez azt hiszem nyilvánvaló. Az ezüstérmet vigyék a kommunisták. Én a bronzérmet odaadnám a TV2 és az RTL-Klub működtetőinek, ugyanis amit 1997 óta ebben az országban a mi pénzünkből művelnek, az felháborító, vérlázító, gyalázatos, hogy folyamatosan napról napra a képünkbe röhögnek, sztárnak nevezik magukat és a számunkra szent dolgokba törlik a lábukat. Úgyhogy ha csak egyetlen egyszer lesz a Jobbiknak – és biztos vagyok hogy lesz, adja az Isten, hogy legyen – lehetősége, hogy az úgynevezett koncessziós jogukról döntsön, hát akkor a következőt fogom javasolni remélem a Parlamentben: a TV2 és az RTL-Klub szűnjön meg, a székházaikat romboljuk porig, hintsük be sóval és alakítsunk ki romokból egy mementót azzal a felirattal, hogy így jár mindenki, aki Magyarországon a magyart gyalázza.
Vona a kereskedelmi televíziókról 2008 őszén; későbbi nyilvános beszédeiben többször is kritizálta a kereskedelmi tévéket.
Youtube
  • Nem lesz megállás, mert mi nem csak Brüsszelbe készülünk, hanem a magyar Országgyűlésbe is be fogunk jutni. És nem azért, hogy mutyizzunk, mi nem azért megyünk oda. Hanem azért, hogy a kufárokat ostorral zavarjuk ki a nemzet templomából.
A Jobbik küldetéséről
Youtube
  • Nekem feltételezésem az, hogy a magyar emberek kétharmada jobbikos, csak még nem tud róla.
A Jobbik társadalmi beágyazottságáról, a mozgalom jövőjéről a Napkelte műsorában.
Youtube (2:40-nél)
  • Ha a Jóisten és Ti is úgy akarjátok, én a nemzet templomában, a magyar Országgyűlésben fogok ebben a mellényben első nap megjelenni.
Ígérete, hogy a Jobbik parlamentbe jutása esetén az újjáalakuló Országgyűlésben a Magyar Gárda egyenruháját viseli majd. 2009. július 11-én, a gárda feloszlatása elleni tiltakozáson.
Youtube (7:35-nél)
  • Nem fogunk zsákbamacskát árulni, nem kérünk biankóra támogatást, nem cserélgetjük a köpönyeget. Mi azok vagyunk, akik mindig is voltunk és azok leszünk, akik most is vagyunk: szimplán, egyszerűen magyarok!
  • A Jobbik azt szeretné, ha hazánk a klasszikus európai értékek, tradíciók alapján szervezné meg magát és európai szinten is ezért harcolna. Amit ma sokan Európának hisznek, az a neoliberális értéktelenségre épülő, nyámnyila és vízfejű diplomaták által igazgatott melegedő. Az Európa ellentéte.
  • Nem vagyunk kommunisták, mert a mi szellemi centrumunk nem az osztályhatalom. Nem vagyunk fasiszták, mert a mi szellemi centrumunk nem az államhatalom. Nem vagyunk nemzeti szocialisták, mert a mi szellemi centrumunk nem a faji hatalom. De nagyon fontos, hogy jól értse mindenki: demokraták sem vagyunk. Demokraták sem vagyunk abban az értelemben, amivé ez mára züllött. Nem vagyunk, mert a mi szellemi centrumunk nem a pénz és a tőke!
  • A mi szellemi centrumunk a magyarság organikus egységének a szimbóluma, a Szent Korona, amelyre esküt tettünk és a politika mindennapi dzsungelében számunka iránytűként szolgál
Vona Gábor évadnyitó beszéde 2012 Január 28-án
Youtube