Wikidézet:Szavazási irányelvek

Ezen az oldalon a Wikidézet:Szavazás lap használatával kapcsolatos irányelveket olvashatod.

Mielőtt szavazol

szerkesztés

Szavazásra jogosultak

szerkesztés

A szavazásokon csak regisztrált és bejelentkezett felhasználók vehetnek részt, akik a szavazás napját megelőzően legalább 30 napja regisztráltak és legalább 10 gyűjteményben jelentősen közreműködtek.

Azt, hogy ki jogosult szavazásra, csak akkor kell külön megvizsgálni, amennyiben gyanú lépett fel, hogy egy szerkesztő (tévedésből vagy szándékosan) jogosultatlanul szavazott.

Ebben az esetben szavazatát „érvénytelennek” jelöljük meg és az összeszámoláskor nem vesszük figyelembe.

Az időtartamok a szavazás kiírásának napjától számítandók. (Előző nap bármikor = 1 napja, előző hét azonos napján bármikor = 1 hete etc.)

Szavazatok indoklása

szerkesztés

A szavazat mellé illik pár szóban indoklást, esetleg néhány soros véleményt írni, mert a szavazás elsősorban a vita és a konszenzuskeresés segédeszköze, és csak másodsorban döntési eszköz. (Az indoklás megléte vagy tartalma nem befolyásolja a szavazás eredményét.)

A szavazás során fokozottan kerüld a személyeskedést, bántó vagy csípős megjegyzéseket.

A szavazataidat a szavazás lezárulásáig szabadon változtathatod (de utána már nem).

Próbáld betartani a szavazásoknál szokásos formát mind a feltételnél, mind a válaszoknál, hogy egyértelműek legyenek a szándékaid.

A tartózkodás, megjegyzés nem számít az értékelésnél, olyan, mintha nem szavazott volna az illető.

Amennyiben a szavazásod tárgya egy Wikidézet lap, és azon jelentős változás/bővítés történt szavazás közben, akkor ezt minden esetben jelezd a szavazás kiírásánál.

Szavazatok összeszámolása

szerkesztés

A szavazatok összeszámolásakor az érvénytelen és a „tartózkodás” vagy „megjegyzés” szavazatokat figyelmen kívül hagyjuk.

Az irányelvek módosításánál 2/3-os többség, különben egyszerű többség szükséges.

Mielőtt új szavazást írsz ki

szerkesztés

Mielőtt új szavazást írsz ki emlékezz: a Wikidézet elsődleges konfliktuskezelési módszere a konszenzuskeresés, és nem a szavazás. A szavazás nem arra való, hogy a többség „lenyomja a kisebbség torkán” a neki tetsző dolgokat: többet ér egy kompromisszum, amivel senki sem teljesen elégedett, de mindenkinek elfogadható, mint egy olyan döntés, ami 70%-nak tökéletesen megfelel, de 10%-nak elfogadhatatlan.

Mielőtt új szavazást írsz ki, hozz létre egy bejegyzést a Wikidézet:Szavazás/Javaslatok lapon, ahol leírod előre megfogalmazod a szavazás szövegét. Hagyj időt más szerkesztőknek, hogy azt kommentálják. Talán még az is kiderülhet, hogy nincs is szükség szavazásra, mert csupán pl. egy félreértésről van szó.

A szavazás szöveg lehetőleg legyen úgy megfogalmazva, hogy világos legyen, hogy a szavazás sikeres lezárulásával annak milyen hatása lesz a Wikidézetben.

Az igen/nem szavazás nem mindig kivitelezhető, és néha nem is célszerű (pl. ha arról szavazunk, hány nap legyen valaminek a határideje). Viszont mindig szerepeljen a szavazás kiírásában a pontos szavazatszámlálási mechanizmus (amit aztán a kérdés megfogalmazásával együtt meg lehet vitatni). Kettőnél több kimenetel esetén pl. alkalmazható a jóváhagyásos szavazás.

A felesleges szavazásokat elkerülendő, a szavazás csak akkor írható ki, ha legalább négy ember támogatja (ebbe a kezdeményező is beleszámít). A támogatóknak a Wikidézet:Szavazás/Javaslatok lapon kell jelezniük, hogy jónak tartják a kezdeményezést.

A szavazás kiírásánál meg kell állapítani egy szavazási minimum küszöböt. Ez azért szükséges, hogy ne lehessen lényeges dolgokról 4 szavazattal dönteni. Ha a kiírás nem tartalmaz ezektől eltérő értéket, akkor az érvényes szavazáshoz minimum 7 szavazat szükséges, irányelvekről szóló szavazásoknál pedig minimálisan 10 szavazat (ebbe beleszámít minden „mellette” vagy „ellene” szóló szavazat, de a megjegyzések, tartózkodások vagy egyéb nem szavazat-értékű hozzászólások nem). Ezek egyben a javasolt értékek, az ettől való eltérést mindenképp alaposan indokold meg (ha az adott szavazás-típusnak van javaslattételi lapja, akkor már ott).

A szavazásokhoz csak aláírással lehet bármit hozzátenni vagy törölni.

Tartalmi kérdések

szerkesztés

Az oldalak tartalmi kérdéseiről és az egyes Wikidézet műhelyekhez tartozó dolgokról lehetőleg helyben (az oldal illetve műhely vitalapján) kell szavazni, a szokásos megkötések (csak eldöntendő, csak konkrét stb.) ilyenkor nem érvényesek. Az ilyen szavazások vagy „felmérések” semmilyen kényszerítő erővel nem bírnak, de erős hivatkozási alapot jelentenek, és figyelembevehetők a szerkesztési háborúk megítélésénél.

A szavazásnál csak indokolni szabad, nem szabad vitatkozni. A vitákat a szavazásról eltávolítjuk. A szavazás kiírásában szerepelnie kell a vita helyének, ami máshol van.

Szavazás irányelvekről

szerkesztés

Ha valaki új irányelvet vagy valamilyen irányelvmódosítást szeretne, akkor annak teljes szövegét dolgozza ki egy lapon és mielőtt feltenné szavazásra és kérje ki mások véleményét.

A szavazást csak akkor lehet kiírni, ha már megvan egy vállalhatónak tűnő teljes és pontos szöveg és az korábban, megvitatásra már legalább 2 hétig elérhető volt. Ha ilyen szövegváltozatot dolgozol ki, akkor értesítsd arról a többi szerkesztőt például a Kocsmafalon.

Irányelveknél csak eldöntendő (tehát igen/nem típusú) szavazást szabad kiírni.

Irányelvekről való szavazáshoz (és egy ilyen szavazás kiírásához) a feltételek a következők: Irányelvekre vonatkozó szavazás esetén az a bejelentkezett szerkesztő szavazhat vagy írhat ki új szavazást, aki a szavazás kiírásakor:

  • legalább 50, cikk névtér-beli érvényes szerkesztéssel rendelkezik és
  • legalább 60 napja regisztrált a magyar Wikidézetben

Az érvényes szerkesztés a nem-törölt szócikkekben végzett, nem visszaállított, nem vandalizmusnak minősített, nem üres (azaz valódi értékes szöveget, módosítást tartalmazó) szerkesztés. Ennek ellenőrzése akkor történik, ha valaki kifogást jelent be.

Szavazások időtartama

szerkesztés

Irányelvszavazásoknál az időtartam 2 hét, kisebb fajsúlyú kérdésekben (ami nem érint irányelvet) lehet 1 hét az időtartam.

A szavazási határidőnek egy konkrét, a kiíráskor meghatározott dátumnak kell lennie, és az utána leadott szavazat és módosítás érvénytelen.

A szavazások időtartamának meghosszabbítását bárki szavazásra jogosult indoklással egyszer kérheti, amit az adminisztrátorok – kivételes, szükséges esetben – jóváhagyhatnak, vagy elutasíthatnak. A hosszabbítás általában egy hét.