A Pendragon legenda

A Pendragon legenda Szerb Antal 1934-ben megjelent regénye.

Idézetek

...ez az úr Bátky János, aki középkori angol rovarevőkkel foglalkozik, vagy ókori olasz cséplőgépekkel, most nem emlékszem pontosan. De szóval, valamivel, ami önt nagyon érdekli.

A kartársat hagytam irigykedni, hiszen a kartársak irigysége a tudós egyetlen földi jutalma.

Mikor egyszer kártyázás közben hírül vette, hogy szeretője, akit narancsárusleányból emelt fel, megszökött egy vívómesterrel és a családi ékszerek egy tekintélyes részével, csak annyit mondott: „Minden jótett elveszi méltó büntetését”.

– Hát ezt is kitapasztaltam – mondta Maloney. – Most már tudom, milyen egy könyvtár. Egy jó kis mocsár mindenesetre kellemesebb.

– És hol laknak azok a magyarok?
– Magyarországban. Ausztria, Románia, Csehszlovákia és Jugoszlávia közt.
– Ugyan kérem... Ezeket az országokat Shakespeare találta ki.

Uram, az utolsó walesi kísértetet három évvel ezelőtt könnyfakasztó gázzal támadták meg, szegény öreg admirális szelleme úgy zokogott, mint egy gyermek. Ha én nem volnék, Walesből teljesen kiveszne a babona.

Akkor azt kell mondanom, amit Viliers de l'Isle Adam: „Ami pedig az életet illet, majd a szolgáink elvégzik helyettünk.”

– Imádom a rendes lányokat – mondtam, megfogva a kezét. – Maga rendes lány, én rendes fiú vagyok, tartsunk össze ebben a gonosz világban.

Ez a hobbi nem felelt meg pontosan az elképzelésnek, melyet egy earl unokahúgáról alkottam magamnak. Valahogy jobban szerettem volna, ha bevallja, hogy nem ismeri a helyesírást. De hát – a Pendragon-ház sötét örökségéhez tartozik, úgy látszik, az intelligencia is.

Vannak emberek, akik azért születnek, hogy mások boldogan szolgálják őket.

Nem tudok olyan nőhöz vonzódni, akit nagyon okosnak tartok. Valahogy úgy érzem, mintha homoszexualizmus volna. De most, hogy tisztáztam, hogy Cynthia is csak egy a sok drága libácska közül, sürgősen udvarlásra fordítottam a dolgot.

– Én hiszek az álmokban – mondtam.
– Lám – mondta az öreg hölgy.
– Pszichoanalitikus alapon.
– Tessék? – kérdezte a világtól elmaradott Miss Jones.
– Well, az olyan illetlen dolog, hogy csak egészen fiatal lánykáknak érdemes elmagyarázni.

…tekintettel arra, hogy a titkos feljáratokat a régiek úgy építették, hogy titkosak legyenek, nincs sok reményünk, hogy megtaláljuk, hacsak véletlenül nem. Egyszerűbb, ha rendes úton megyünk.

Maga nem jó ember, nem is rossz ember, az intelektuellre nem húzhatók ezek a kategóriák. Maga képes önzésből és kényelemszeretetből nem megtenni olyan dolgot, amit minden rendes ember megtenne embertársai érdekében. De nem lenne képes megtenni valamit, ami kiszámított módon árt más embernek. Túlságosan passzív ahhoz.

Van valami ősi bölcsesség, valami ős-kinyilatkoztatás, aminek minden emberi tudomány csak a higítása – mondta csendesen. – Amit az emberek elfelejtettek abban a mértékben, amint növekedett a képességük, hogy racionálisan gondolkozzanak.

…az angol újságok kezelését sosem tudtam megtanulni, úgy látszik, ahhoz születni kell, hogy az ember az angol sajtótermékeket olyan mikroszkopikus méretűre tudja összehajtani, mint ahogy ők szokták.

Gyanakvó pesszimizmusomat semmi sem hívja ki annyira, mint a női szépség. Ha diktátor volnék, minden szép nőt becsukatnék. A világ menete sokkal békésebb lenne.

– És ezeket a szörnyűségeket mind itt mondja nekem – kiáltottam fel –, London kellős közepén, fényes este… Azt hittem, az ilyen aljasságokat csak pincében lehet elmondani, petróleumlámpa mellett.

A szerelmi csalódás igazán nagygőgű embernek nem azért olyan borzasztó, mert a mellőztetés bántja. Sokkal rettenetesebb, hogy tévedett, Hogy egy mítoszt épített, aminek a valóságban semmi alapja.

– Maga úgy beszél, mint akinek nincsenek eszményei.
– Igaz. Én neofrivol vagyok.
– és miben különbözik ez a régi frivolitástól?
– Főképp abban, hogy előtte van a „neo” szótag. Így izgalmasabb.

A walesi nyelv nagyon csodálatos – mondta Osborne. – Minden egész másképpen, egészen túlvilágian hangzik. Például el lehet még egy nyelvet képzelni, ahol a sört úgy hívják, hogy „cwrw”?

Bölcsészdoktor vagyok, a fölösleges tudományok tudora, és mindennel foglalkozom, ami rendes embernek nem jut az eszébe.

Forrás

Szerb Antal: A Pendragon legenda (Magvető, Budapest, 2006, a tizennegyedik kiadás változatlan utánnyomása)