Alfred de Vigny

Alfred de Vigny, teljes nevén Alfred Victor Comte de Vigny (1797. – 1863.) francia író, drámaíró és költő.

Alfred de Vigny
Lásd még
Szócikk a Wikipédiában
Művek a Wikiforrásban
Művek a Cervantes Virtualon
Művek a Project Gutenbergben

Idézetek verseiből

Az Adam Salomon által készített fénykép alá

Az éles fénysugár vési a homlokunkra
süketen hajszoló munkánk árnyékait.
- A Vezúv-mélyén egy fojtott kráter hevít
fekete szivet, és füstjét a szirtre ontja.
A mi tüzünk fölött is gomolyog a füst:
homlokunk fekete, s homályos a szemünk.
      (Bajcsi Cecília)

A pásztorkalyiba
(részletek)

Vár rád a Természet. Mély csendje ünnepi,
lábadnál vadvirág, éjszínű fellege,
ha búcsut mond a nap, sőhaja lengeti,
mint füstölőket, a liliomkelyheket.
Órjás pilléreik az erdőt eltakarják,
elrejtőzik a rét, a fűz kinyujtja karját,
s tartja oltárait a szűz habok felett.
...
Ó, költészet, te kincs! Eszméink gyöngyszeme!.
A szív vad árja, mely mint tenger, égre csap,
hiába zúg: marad lényednek lényege:
a hét szín lepleden s a sok-sok árnyalat.
Ám retteg a profán, s átokra nyíl szája,
bántja szemét tüzed misztikus ragyogása,
egy férfi homlokán ha látja lángodat.
...
Zord Természet, csak élj! Újulj meg szűntelen,
alant és fent, ahogy törvényed hírdeti,
te istennő vagy, élj s dölyfösködj! Földeden
az ember csak utas, nem, mi megilleti,
királyod. Mit nekem pompád és birodalmad?
Én nem vagyok rabod, nem zengem hatalmad,
szívem a szenvedők fenségét szereti.
         (Szabó Magda)

A fuvola
(részlet)

Egy nap láttam, leült egy öles fa tövébe
zsákot és kalapot a márványpadra téve
egy szegény; kis darab fekete kenyeret
majszolt, s álmaiba beléfeledkezett.
A sok hosszú fasort szeme kutatva járta,
jön-e ki figyel bánata dallamára;
búslakodott a gyér járókelők nyomán,
kik rótták szanaszét útjaik szaporán:
velük nyelt el veszett ailamizsnát a távol,
melyér fekhelyet ád holmi sötét sikátor,
s juzthat hitvány szobán rosszízű estebéd.
       (Kiss Zsuzsa)

A farkas halála
(részlet)

Hitvány, milyen puhány - így küzdöttem még eszemmel -,
mily szégyelni való nagy nevével is az ember!
Itthagyni életet, mindent mi fájhatott,
ti tudtok már csupán, fenséges állatok!
   (Illyés Gyula)

Az olajfák hegyén
(részlet)

Ha az Emberfia a megszentelt Ligetben
azt mondta igazán, mit a Könyv ránkhagyott;
ha jajunkra az Ég süket és rezzenetlen,
s művét úgy dobja el, miként korcs magzatot,
úgy csupán megvetést érdemel ez a semmi,
s az Istenség örök csendjére megfelelni
méltón a bölcs fagyos elnémulása fog.
      (Bárdos László)

Idézetek aforizmáiból

• A világ története nem egyéb, csak a hatalom harca a közvélemény ellen. Amikor a hatalom követi a közvéleményt, erős; amikor szembeszáll vele, elbukik.
• Az állam a felfegyverzett törvény.
• A valóban szabad polgár az az ember, akinek sem léte, sem jövedelme nem függ a kormánytól.
• A köztudat mindennek bírája. Az összegyűlt népben hatalom rejlik. A tudatlan közönség felér a lángésszel. Vajon miért? Mert a lángész megsejti a köztudat titkát.
• Az a kormány a legkevésbé rossz, amely a legkevesebbet mutatkozik, a legkevésbé érezhető és a legkevesebb pénzünkbe kerül.
• A nép embere vagy beletörődik sorsába, vagy fellázad ellene: nincs más választása.
• Az ész minden vakbuzgóság szemében szálka.
• Jó és üdvös dolog semmiben sem reménykedni. A remény a legnagyobb esztelenségünk. Ha jól megértjük ezt, minden kedvező esemény kellemes meglepetés.
• Minden bűn és vétek gyengeségből ered.
• A nyugodt kétségbeesés, amely nem háborog a dühtől, és nem átkozza az eget, maga a bölcsesség.
• A gyáva állatok csordában járnak. Az oroszlán egyedül jár a sivatagban.

Források

• A francia romantika költői. Lyra Mundi sorozat. Európa Könyvkiadó Budapest. 1989.
• Gábor György: Gondolatok könyve. Magvető kiadó, Budapest 1962.