Arthur Koestler
magyar-brit regény- és újságíró, társadalom-filozófus
Arthur Koestler (1905-1983) magyar származású angol író, újságíró.
| Arthur Koestler |
|---|
.jpg) Arthur Koestler (1969) |
| Lásd még |
 Szócikk a Wikipédiában |
| Művek a Cervantes Virtualon |
Idézetek
szerkesztés- Úgy tűnik, kénytelenek vagyunk az általunk ismert tényeket és adatokat téglákká formálni, majd pedig elméletek és meggyőződések malterával egymáshoz tapasztjuk őket. És folytathatjuk tovább, hordjuk a téglákat Bábelba, noha tudjuk, hogy a torony sosem fog elkészülni, és hogy már a meglévő részeket is elenyészheti a villám és bármikor leomolhat.
- Mély kapcsolatot áll fenn a humor és a tudományos felfedezés között. Mindkettőnek alapvető vonása a látszólag össze nem függő dolgok közötti kapcsolat felfedése.
- Minden nagy találmány, minden nagy mű annak az eredménye, hogy a gondolatok és a tettek felszabadulnak a rutin zsarnoksága alól.
- Az ember nem tekintheti a világot az érzelmek valamiféle metafizikai bordélyházának. (Sötétség délben)
- Isten minden látszat szerint mellétette a telefont, az időből pedig lassan kifutunk. (Szellem a gépben)
- Az író ambíciója az legyen, hogy inkább tíz olvasója legyen tíz év múlva és egy olvasója száz év múlva, száz kortárs olvasó helyett. (New York Times Book Review)
- Két féligazságból nem lesz igazság és két fél-kultúra nem eredményez egy teljes kultúrát.
- Az az igazság, hogy én már nem hiszek a magam csalhatatlanságában. Ezért vagyok én elveszett ember. (Sötétség délben)
- Az öröklődés után a második legfontosabb dolog a környezet. (Érkezés és indulás)
- ...a teljes kondicionálás a szó biológiai értelmében vett kollektív tudatosságot eredményez. A természet tökéletes modellt kínál: az afrikai hóhérhangyák városállamait. (Érkezés és indulás)
- Többnyire kedvesek és türelmesek voltunk vele, valamelyest segítettük is, és azzal a diszkréten leereszkedő elnézéssel kezeltük, ami az érzékenyeket jóval biztosabban tönkreteszi, mint a patkányméreg. Meg lehetett volna menteni, ha alaposan gondját viselték volna. Ám az ilyen akciók roppant nagy és megerőltető energia- meg időráfordítást igényelnek. Lehangoló tapasztalatokra lehet szert tenni az efféle szertelen mentési művelet során. Senki sem óhajt a lélekmentés Don Quijotéje lenni, inkább megmarad a filantrópia Sancho Panzájának. Az ilyen esetek döbbentenek rá az irodalom és a valóság, az eszmei és a társadalmi lét közt tátongó szörnyűséges szakadékra. Hirtelen megvilágosodik, hogy a humanista értékek, noha szóban és írásban méltó helyükre állítjuk őket, nem illeszthetők bele civilizációnk hétköznapi gyakorlatába, és egyebek közt ezért is el kell pusztulnia ennek a civilizációnak.
