Charles Baudelaire
Charles Baudelaire (1821-1867) francia költő.
| Charles Baudelaire |
|---|
 |
| Lásd még |
 Szócikk a Wikipédiában |
 Művek a Wikiforrásban |
| Művek a Cervantes Virtualon |
 Művek a Project Gutenbergben |
Neki tulajdonított idézetek
szerkesztés- Kik a kecs voltatok s voltatok a dicsőség, Ki tud ma rólatok?!... félénk árny-asszonyok...
- ...mindegy: Pokolba, Égbe. csak az Ismeretlen ölén várjon az Új!
- ...sose érem el az Istent, egyre hátrál...
- Óh Szépség! únt szivem örök oltára vagy!
- Okosságoddal mit csináljak? Légy szép! És légy bús! A sirás
az arcnak rejtett mélyü bájt ad...
- ... a bennetek lévő végtelentől kisérve, ó szent Rendetlenek! ... üldözve fussatok!
- Egy öncsalás révén hadd részegüljek!
- ... egyetlen vigasz és dicsőség: - a Kárhozottság tudata!
- Jelképek erdején át visz az ember útja...
- Óh nyüzsgő város, óh álmokkal teli város! ... te óriás vadon!
- ... viharban frissül a virág.
- Emlékezz! a mohó Idő megnyeri sorra a játszmát, nincs csalás, csak veszthetsz! - ez a rend.
- Ne hagyd az álmok jussát, szebbeket álmodik a bölcsnél a bolond!
- Menni, maradni jobb? Maradj, ha tudsz te tűrni, menj, ha kell.
- Ki árnyak után kész szaladni, mindig rosszul jár, amiért nem tudott a helyén maradni.
- A szerelem olyan bűn, amit bűntárs nélkül lehetetlen elkövetni.
- Vannak nők, akik olyanok, mint a Becsületrend szalagja. Nem kérünk többé belőlük, mert egynémely embertől bemocskolódtak. Ugyanannál az oknál fogva nem, amely miatt rühes ember nadrágját sem ölteném fel.
- A lángész mindent szentesít.
- A szép mindig bizarr.
- A megvetés jól megfér a szerelemmel.
- Annál jobban szeretjük a nőket, minél idegenebbek tőlünk.
- Légy mindig költő, még prózában is.
- A nagy művész rajzának össze kell foglalnia az eszményt és a modellt.
- Ha valamely embernek érdemei vannak, mire való az, hogy kitüntessék? De ha nincsenek, akkor kitüntethetik, mert az tekintélyt ad neki.
- Az az igazi szent, aki ostorozza és öli a népet a nép javáért.
- Lehet dicső birodalmakat bűnre és nemes vallásokat csalásra alapozni.
- Megértem. ha valaki elpártol egy ügytől, hogy megtudja, mit érez majd egy másik szolgálatában.
Idézetek verseiből
szerkesztés(zárójelben a fordító neve)
Előhang
szerkesztés(részlet)
Butaság, kapzsiság, tévelygés, ferde vétek
oltja testünkbe és lelkünkbe mérgeit;
s mint koldús éteti öntestén férgeit,
mi éppen úgy vagyunk sok drága búnknak étek.
És bűnünk mind makacs, igaz bánatra gyáva;
ki gyón is néhanap, jó zsíros bérre vár,
aztán vigad megint, nyakig hadd lepje sár,
s lemosni mocskaink csak ronda könny a láva.
Egy dög
szerkesztés(részlet)
A tetem lüktetett, mint valami hullám,
És olykor sziporkát vetett,
Mert beszívni vágyta immár a torz hullán
Sokszorozódó életet.
S megzendült a világ: lágy, zizegő hangja
Neszező szél volt, s muzsikált,
Mint pörgő búzaszem, amint a jó gazda
Ütemre rázza a szitát.
A test konturtalan álomkép volt szinte,
Kuszált, valótlan köd-lidérc,
Ismeretlen művész félredobott skicce,
Melyet néhanap felidéz.
Áldás
szerkesztés(részlet)
Midőn, felsőbb Erők titkos parancsa folytán,
a költő idejött az únott föld fölé,
rémülten anyja, és vad átkokat sikoltván
emelte ökleit a szánó Ég felé:
"- Ah, inkább viperát táplálni anyatejjel,
mintsem megszülni egy ilyen boldogtalant!
Legyen megátkozott a kurta kéjü éjjel.
mikor a Büntetés méhemben megfogant!
Vándorcigányok
szerkesztés(részlet)
Az égőszemü jósnép tegnap kora reggel
útnak eredt: mohó purdék a megszokott
anyai kebleken vagy fent az asszonyok
hátán: így vándorol a törzs a sok gyerekkel.
(Szabó Lőrinc)
Az égő szembogárú jósnép felszedte sátrát,
és útnak indul; nőik a paszomántos köntöst
nyitva hagyják elől, hogy a vad étvágyú kölykök
hintázó mellük kincsét azonnal megtalálják.
A táncos kígyó
szerkesztés(részlet)
Be jó is látnom, drága lomhám,
ha halkszinü fényt
szép tested tiszta bőre ont rám,
ég csillagaként!
Míg mély hajad zuhongva reng el
s szaga csupa bú,
és árad, mint nagy, kósza tenger,
kék s barna habú,
lelkem mint sajka, hogyha hajtja
friss hajnali szél,
kalandos kedvvel lengni rajta
csodatájra kél.
A macska
szerkesztés(részlet)
Jöjj szerelmes szivemre, szép cicám,
de húzd be karmod büszke tűit;
hadd nézzem szemed, melynek parazsán
fém és agát elegye izzik.
A balkón
szerkesztés(részlet)
Mint lomha fal feszült közénk a sűrü éj,
de homályon át szemem szemedre lelt még,
ittam lehelleted, - óh, drága mérgű kéj! -
s fivéri kezem alvó lábad ölelték.
Mint lomha fal feszült közénk a sűrü éj.
A rongyszedő bora
szerkesztés(részlet)
Gyakran, míg rőten ég a sarki utcalámpa,
s üvegje szélbe sír s csapkodva leng a lángja,
vén külváros szivén, hol utvesztő a sár,
s a nyüzsgő, vak tömeg zúgón erjedve jár,
látni a rongyszedőt, ingatja furcsa séta,
fejet ráz és falat bökdös, mint egy poéta,
a rendőrökre most - szolgák! - ügyet se vet,
szive áradva ont tündöklő terveket.
(Tóth Árpád)
Gyakorta, hol vörhenyszin fényt sző az utcalámpa,
és tört üvegje csörren, s lángját a szél cibálja,
nyomortanyák és palánkok mögött, amerre sáros
útvesztők közt rohasztó mocsárba vész a város:
agg rongyszedő botorkál feléd magános séta
útján, fejét a falhoz koccintva, mint poéta,
s a rendőrökre - piszkok! - ügyet se vet, míg részeg
agyában sorra gyúlnak a tündölő remények.
Gyönyörök mártirja
szerkesztés(részlet)
Üvegcsék, illatok, kép, márvány, drága köntös,
nehéz brokáttal átszövött
lehulló dús szövet, mely nagy redőket öntöz,
és kéjes bútorok között,
hol a langyos szoba, fülledve mint üvegház,
veszélyes tikkadásba zár,
s hol csokrok porcelán sírjaiból meleg láz,
a végső sóhajpára száll,
egy fejetlen tetem önti vére folyóját,
élénk piros, csörgedező
vérét a vánkoson s a szomjas takarón át,
mely issza, mint aszú mező.
Az utazás
szerkesztés(részlet)
Halál! vén kapitány! horgonyt fel! itt az óra,
óh, untat ez a táj! Halál! Fel! Utra már!
Bár várjon tintaszín ég s víz az utazóra,
tudod, hogy a szivünk mégis csupa sugár!
Töltsd bőven italod, üdítsen drága mérge!
Így akarunk, amíg agyunk perzselve gyúl,
örvénybe szállani, mindegy: Pokolba. Égbe,
csak az Ismeretlen ölén várjon az Új!
Albatrosz
szerkesztésSok tengerész gyakran, unalmát hogy űzze,
Albatroszt fog, midőn lassúdan kerengve,
Közönyös utasként a hajóra ül le,
Amely fanyar vizek hátán siklik egyre.
Ám mihelyst a hajó pallóira rebben,
A tág Azúr ura már bénult-tétova,
Hófehér szárnyait széttárja esetlen,
S lomha evezőkként vonszolja csak tova.
E szárnyas utitárs mily’ nyomorult s gyenge!
Itt mily’ rút s komikus az éteri szépség!
Valaki pipát dug csőrébe, s nevetve
Mímeli egy másik groteszk bicegését.
Mint ez égi herceg, olyan a Poéta,
Röpte biztos, és a vad vihart is állja,
De lenn sebzi a gúny, az otromba tréfa,
S nem engedi járni két hatalmas szárnya.
Forrás
szerkesztés- Baudelaire versei. Európa Könyvkiadó Budapest, 1992.
- Gábor György: Gondolatok könyve. Magvető Kiadó. Budapest, 1962.
