Eduard Mörike
Eduard Friedrich Mörike (1804. szeptember 8. Ludwigsburg, 1875. június 4. Stuttgart) német költő, író, fordító, evangélikus lelkész.
Idézetek verseiből szerkesztés
Éjfél
(részlet)
Megjött az éj, s merengve áll
a hegynek támaszkodva már,
s a nagy idő aranyló mérlege
nem leng. Egyenlő súllyal van tele
S hetykén duruzsolnak - a hold kiragyog -
anyjuknak, az éjnek, a friss patakok
a napról,
az elpihenő mai napról.
(Radnóti Miklós)
Tavasszal
(részlet)
Itt fekszem a tavaszi dombon:
felhő-szárnyam kibontom,
előttem egy madár suhog.
Ó mond, Szerelem, merre, hol van
hazád, hogy én is ott lakozzam!
De neked s a szélnek nincs házatok.
(Rónay György)
Rejtőzés
(részlet)
Világ, hagyj békét nekem,
ne csábítgass, vágy szeszélye;
egyedül csak kínja s kéje
uralkodjék szivemen.
Nem tudom, mért hervadok,
milyen titkos bú szorongat;
könnyemen át láthatom csak
fenn a nyájas, szép napot.
(Rónay György)
Folyóm
(részlet)
Folyóm, te hanalfényes ár !
fogadd öledbe bátran
a testemet. csókodra vár
az arcom és a vállam !
- Már végigomlik mellemen,
borzongat, mint a szerelem,
és dúdolgat vidáman.
A napfény arany zápora
most permetezve hull rám;
ragyogva ringat szapora
habjaival a hullám;
karom kitárom boldogan;
a víz felszökken, rámrohan,
megfog s elenged aztán.
(Rónay György)
Egy téli reggelen, napkelte előtt
(részletek)
Hol pásztorsípot hallok szólni halkan,
mint jászolnál a csodák éjjelén,
hol az ittasa ifjuság dala harsan.
Honnét e boldog béke e zsivajban
az én szomorú falaim ölén?
S mily lelkesült erőn hevülve
röpít elmém az égre könnyedén?
A hajnal első kortyát ittam én,
és bátor lettem minden tiszta műre.
(...)
Nézd ott a szemhatárt ! meglebben a lepel,
dereng az ég, az éj most surran el;
az eddig néma, bíborszín ajak
félig-hasadtan, édesen lehel már.
A szembe láng hasít, s mint egy isten, a nap
kigyúl s királyi röptét kezdve felszáll.
(Rónay György)
Éjjel
(részlet)
Halld ! összeforrva a föld hűs rögével,
keményen dolgozik a hajnalért az éjjel.
Míg a levegő kék káprázatában
a szálak hangtalan lebegnek,
s aranynyilakat lődöznek vidáman
ide-oda a fénylő égitestek.
(Hárs Ernő)
Gondold meg, óh, lélek
(részlet)
Két fekete csikó
legel a réten;
farát hányva-vetve
tér haza este;
lépésben halad majd,
ha tetemed viszi,
talán, talán mielőtt
leszakad a patkójuk,
mely most idevillog!
(Szabó Lőrinc)
Felhasznált forrás szerkesztés
Klasszikus német költők. Második kötet. Európa Könyvkiadó. 1977.
