Radnóti Miklós

Radnóti Miklós (1909-1944) a 20. század egyik legjelentősebb magyar költője

Radnóti Miklós
Lásd még
Szócikk a Wikipédiában
Művek a Wikiforrásban

Versidézetek

Nem észleltetett enyhítő körülmény

s két versem nyolc napot nyomott;

fölállva hallgattam. Tudták kiktől

születtem, hol s mikor; ösmertük egymást

és hogy kimentek, mégse köszöntek.

1931. december 8

Esti béke, téged köszöntelek,

az úton nehéz napom pora száll;

lassú szívemben ilyenkor lágyan

szenderg a folyton készülő halál.

Alkonyi elégia

Ó, költő, tisztán élj te most,

mint a széljárta havasok

lakói és oly bűntelen,

mint jámbor, régi képeken

pöttömnyi gyermek Jézusok.

S oly keményen is, mint a sok

sebtől vérző, nagy farkasok.

Járkálj csak, halálraítélt!

Erőszakos, rút kisded voltam én,

ikret szülő anyácska, - gyilkosod!

öcsémet halva szülted-é,

vagy élt öt percet, nem tudom,

de ott a vér és jajgatás között

úgy emeltek föl a fény felé,

akár egy győztes, kis vadállatot,

ki megmutatta már, hogy mennyit ér:

mögötte két halott.

Huszonnyolc év

Te tünde fény! futó reménység vagy te,

forgó századoknak ritka éke:

zengő szavakkal s egyre lelkesebben

szóltam hozzád könnyüléptü béke!

[...]

s arany napoknak alján pattanó

labdák körül gomolygó gombolyag,

gyereksereg visong; a réteken

zászlós sörényü, csillogó lovak

száguldanak a hulló nap felé!

s fejünk felett surrog és csivog

a fecskefészkektől sötét eresz!

Így lesz-e? Így! Mert egyszer béke lesz.

Ó, tarts ki addig lélek, védekezz!

Himnusz a békéről

Garcia Lorca halott! hogy senki se mondta nekem még!

Háboruról oly gyorsan iramlik a hír, s aki költő

így tünik el! hát nem gyászolta meg őt Európa?

Első ecloga

Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, -

mit mondjak még? a tárgyak összenéznek

s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab

az asztalon és csöppje hull a méznek

s mint színarany golyó ragyog a teritőn,

s magától csendül egy üres vizespohár.

Tétova óda

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,

nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt

kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.

Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága

s remélem, testem is majd e földbe süpped el.

[...]

Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,

s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály

[...]

ím itt e kő, de föntről e kő se látható,

nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Nem tudhatom...

Ember vigyázz, figyeld meg jól világod:

ez volt a múlt, emez a vad jelen, -

hordozd szivedben. Éld e rossz világot

és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte,

hogy más legyen.

Nem bírta hát...

Oly korban éltem én e földön,

mikor az ember úgy elaljasult,

hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,

s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,

befonták életét vad kényszerképzetek.

Töredék

csodákban hittem s napjuk elfeledtem,

bombázórajok húznak el felettem;

szemed kékjét csodáltam épp az égen,

de elborult s a bombák fönt a gépben

zuhanni vágytak. Ellenükre élek, -

s fogoly vagyok.

[...]

ha kell, zuhanó lángok közt varázslom

majd át magam, de mégis visszatérek;

ha kell, szívós leszek, mint fán a kéreg,

s a folytonos veszélyben, bajban élő

vad férfiak fegyvert s hatalmat érő

nyugalma nyugtat s mint egy hűvös hullám:

a 2 x 2 józansága hull rám.

Levél a hitveshez

Bolond, ki földre rogyván fölkél és újra lépked,

s vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet,

de mégis útnak indul, mint akit szárny emel,

s hiába hívja árok, maradni úgyse mer,

Szeptember

Ó hány szeptembert értem eddig ésszel!
a fák alatt sok csilla, barna ékszer:
vadgesztenyék. Mind Afrikát idézik,
a perzselőt! a hűs esők előtt.
Felhőn vet ágyat már az alkonyat
s a fáradt fákra fátylas fény esőz.
Kibomló konttyal jő az édes ősz.

Naptár – 1940

Erőltetett menet

Nem tudhatom... (részlet)

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály, [...]

Külső hivatkozások

• Erőltetett menet. Válogatott versek