„Victor Hugo” változatai közötti eltérés

4 962 bájt hozzáadva ,  10 évvel ezelőtt
Új szakasz beillesztése.
a (r2.7.2+) (Bot: következő hozzáadása: fi:Hugo)
(Új szakasz beillesztése.)
* Okosnak és bölcsnek lenni két különböző dolog.
 
==Idézetek verseiből==
<big>'''A dzsinnek'''</big><br>
(részlet)
<poem>
Borong a
nagy éj...
Nesz hangja,
ha kél,
oly gyenge,
hogy lengve
a csendbe
alél.
 
([[Kardos László]])
 
</poem>
 
<big>'''Naplementék'''</big><br>
(részlet)
<poem>
Bárhol látjátok is az alkonyi eget
és párás fátylait, teljék meg szívetek
kimondhatatlan szenvedéllyel,
mert szépségük komoly mélyén titok ragyog,
ha téli gyász borul rájuk, vagy csillagok
ezrét hinti a nyári éjjel.
 
([[Kálnoky László]])
 
</poem>
<big>'''Ó, ne mondj a bukott asszonyra soha rosszat'''</big><br>
(részlet)
<poem>
Ó, ne mondj a bukott asszonyra soha rosszat!
Ki tudja, mily teher nyomta, mígnem leroskadt!
Ki tudja, hány napot kellett éheznie!
Mikor erényüket rázza a baj szele,
nem láttátok-e tán, szegények, megtöretve,
mint fogództak bele gyengülő kézzel egyre?
Akár egy ragyogó vízcsepp az ághegyen,
melyben ott tündököl - sziporkázik a menny,
s ha rázkódik a fa, reszket, küzd: el ne vesszen -
gyöngyszem volt, mielőtt lehullt - föld sara lesz lenn.
 
([[Lator László]])
 
</poem>
<big>'''Némely lélekben'''</big><br>
<poem>
Némely lélekben, úgy, mint fák közt szunnyadó
tóban, egyszerre két dolog is látható:
az ég, mely fényeit s felhőit tündökölve
festi rá az alig rebbenő víztükörre
s az iszap, a komor, a rút, alvó, lomha mély,
hol nyüzsgő, fekete csúszómászó-had él.
 
([[Rónay György]])
 
</poem>
<big>'''Európa térképe'''</big><br>
(részletek)
<poem>
A tartományokon a kardnak fekszik árnya.
Az oltár hazudik. Ki császár vagy király ma,
esküszik aljasul, szemét se sütve le,
gaz esküvel, mitől a lélek visszaretten,
oly rettentő, galád, ésszel felérhetetlen.
Az ég, a szunnyadó is megdördül bele.
 
...
 
Mártír Poerio, Petőfi és Batthány,
népért, jogért ki fog helettetek kiállni?
Baudin rongyá szakadt szalagján cenk tiport.
Erdők, zokogjatok, gyászoljatok, ti halmok!
Hol éden volt a föld, börtönt épít a zsarnok,
Velence gálya lett, és Nápoly síri bolt.
 
Arad terén bitó! Palermóban bitófa!
Rajtuk megannyi hős, ki vitte szenytül óva
a büszke lobogót, hogy a trón reszketett!
Míg Schinderhannesen császárok koronája,
a vértanúk szemét hollók vad csőre vájja,
és zápor verdesi a drága testeket!
 
([[Gáspár Endre]])
 
</poem>
<big>'''Szeretem a csalánt, a pókot én'''</big><br>
(részlet)
<poem>
Szeretem a csalánt, a pókot én, mert
sorsuk: gyűlölet,
s megbümtetik mogorva, meg nem értett
esengésüket.
 
Mert csimpaszkodó, korcs fekete lények,
átkos fajzatok,
mertr tulajdom kelepcéjükben élnek,
nyomorult rabok.
 
([[Lator László]])
 
</poem>
<big>'''Az ablakban, éjszaka'''</big><br>
(részletek)
<poem>
Az arany csillagok át-áttűznek a fákon.
Szétoldják selymüket a sápadt óceánon
az olajos habok.
A felhő mint madárraj suhan odafent el,
s szaggatott szavakat ejt a szél, mint az ember
ha álmában dadog.
...
Ki sejti, avilág titkai mire érnek?
Nádszálak, csillogó nyálú kis földi férgek:
magunkról sincs elég
bizonyosságunk; s vajon hogyan tudnánk mi itt lenn:
nem dísziti-e még új tiarával Isten
az éjszaka fejét?
...
Az ember tanu csak, s szívében döbbenet nő.
Mint az állatokat, az eget is teremtő
életnedv járja át.
Sarjad, alakul és gyarapszik a csodás fa,
és mint egy óriás kévét, az égbe tárja
sötét lombozatát.
...
Talán e percben is, vak éjből kicsapva
homály-hullámait s fény-habjait dagasztja
a titkos tengerár,
a néma Végtelen, hogy egünket elöntse
világot görgető sodrában hömpölyögve
egy új csillag.-dagály!
 
([[Rónay György]])
 
</poem>
<big>'''A letiportakhoz'''</big><br>
(részletek)
<poem>
Ó, veletek vagyok! Enyém a bús öröm ma.
Ők, akik a porig alázva, eltiporva
nyögnek, testvéreim: győzelmük idején
harcoltam ellenük, s most őket védem én.
Ami mást elvakít, az látóvá tesz engem,
elfogultságukatm dühüket elfelejtem,
feledni akarom a szitkokat, a gúnyt.
...
A gyöngét védem én, a tévelygőt, a népet,
mely támaszpont hiján a pusztulás felé megy,
s dőrén sietteti a gyászos végzetet;
tudatlanok, tehát kérlelhetetlenek.,
...
Nincs jog, nincs józan ész, vége minden reménynek.
Ne mondhassák soha, hogy e sötét merénylet
ellen egyetlenegy hang sem tiltakozott.
Én a bajban lévők fegyvertársa vagyok
 
([[Kálnoky László]])
 
</poem>
<big>'''Alkonyra hajlik'''</big><br>
(részletek)
<poem>
Alkonyra hajlik már az évszak,
nő a homály, fogy a derű,
a dombra hűvös-szárnyú szél csap,
fél a madár, fázik a fű.
...
Némán tapad a menyezetre
a légy, mint akit csapda zár,
s mint földre hullott hópehelyke,
apránként olvad szét a nyár.
 
([[Nemes Nagy Ágnes]])
 
</poem>.
== Külső hivatkozások ==
{{wikipédia}}
511

szerkesztés