„Jékely Zoltán” változatai közötti eltérés
Idézetek Jékely Zoltán verseiből. |
(Nincs különbség)
|
A lap 2012. március 2., 19:00-kori változata
Jékely Zoltán (Nagyenyed, 1913. április 24. – Budapest, 1982. március 20.) író, költő, műfordító.
Idézetek verseiből
Enyeden ősz van
(részlet)
A Bükkösön most rőzsét gyüjtenek,
görnyedeznek az enyedi szegények.
Sovány kutyájuknak füttyentenek
s nekivágnak a szélnek.
Enyed köré a tél már épiti
s magasra rakja gyilkos szürke várát:
hegyek közül lassan leömlenek
s megülnek ott a párák.
Csillagtoronyban
(részlet)
Forog, gördül a nagy Rotáció,
bezárulnak és megnyílnak csillagévek;
A Hadak-útja fénylik, mint a hó,
porában jó vitézek mendegélnek,
gurul a Hold, roppant aranygolyó.
A gazdag égi ábrák fénylenek
- lehetnek-é ők embersorsot osztók,
az égi rombuszok, a sokszegek,
s van-é számunkra valami horoszkóp?
vagy csak ragyognak, mint szép ékszerek,
lógnak lazán félelmes ég ölén,
mely éjjelente ezreket leejt,
s kit egy képletben láttat itt a fény,
csillagtársáról még annyit se sejt,
amennyit a Vénusról sejtek én?
A szépjuhászné elégiája
(részletek)
E korcsma hires most is héthatáron:
itt élt egykor a gyönyörű Juhászné!
Ötszázév tengermélyén szinte látom,
hogy sürgött-forgott egykor itt a háznép
e fogadóban, mely most már zilált rom.
...
Itt alszol valamely hársfa tövében,
két szép gyökér derekad átkarolja
- akár a nagy király, valaha régen,
ki bájaidnak meghjolt, mint szolga -
tücsök fütyül koponyád hűvösében.
Apotheozis
(részlet)
A testük ős törvény nevében
gondjába veszi a homok,
eltűnnek benne észrevétlen,
mint vízcsepp, vagy a lábnyomok.
Hazájukért haltak szegények,
hordozza meg nevük a hír,
hirdesse őket hősi ének,
kőoszlop és hitvány papír.
Hazájukért haltak szegények,
mint magyarok, mint lengyelek;
áldás a győzöttek nevének!
Na, költők, énekeljetek.
Futballisták
(részletek)
Zöld réten döng a barna futball,
- különös dzsungel zene -
eget jár s földre-földre huppan,
gyermekkorból hős izenet.
...
- Mindég lesz a nagyvárosok határán
egy-egy letarolt-gyepü rét,
hol hűvös alkonyati órán
hallani e mély dobzenét,
mely mérföldekről mágnesez magához
labdaéhes diákot és inast,
s egy-egy bolyongó, dérütött pasast,
ki eltünődve dől a kapufához.
Madár-apokalipszis
(részlet)
Elől egy véghetetlen fecskehad,
sűrűn sötétlő fekete vonat;
a távoli hegylánc mögé vonult nap
meg-megszikráztatá kard szárnyukat.
Felhő-útvesztőben visongva
keresték az idvezítő utat.
Aztán jöttek magányos vándorok,
hátuk mögül, a Föld görbületéből
köpdödte őket valami torok.
A holló kurrogatva hívta párját,
a héja gyűlölködve vijjogott,
a gyöngybagoly lomhán emelte szárnyát,
röptében is friss vérröl álmodott.
Egy kócsag is jött árván és kevélyen,
haptákban úszva a vörhenyes égen.
Lidérc-űző
(részletek)
Kancsi cigánylány, tündéri duvad,
Jaj, ne riszáld, ne dobáld magadat!
Sárga szemeddel szemem be ne fald,
Csábíts gazdagot, vagy fiatalt!
Kásmír szoknyád, a rózsa-lugast,
Ne sodorítsd rám s ne mutogasd.
Eljárt felettem a huncut idő,
fogam kicsorbult s rendre kidől.
...
Vén vagyok én már, gyatra öreg,
tán a halálba szorít az öled.