Így kell aláhúzni.
A hosszabbik kötőjel: –
Halottnak lenni nem fogyatékosság. (Woody Allen Füles c. filmjének zárómondata Woody Allentől.)
Istent nem az eszünkkel fogjuk fel, hanem az életünkkel. (Háború és béke, angol dráma minisorozat, 2016. Bezuhovnak mondva: I./3. rész.)
Imreh Sándor: Visszaemlékezés az 1848–49. évi szabadságharcra Erdélyben (sajtó alá rendezte, jegyzetekkel ellátta és a bevezető tanulmányt írta PÁSZTI LÁSZLÓ). OSZK - Gondolat Kiadó. Bp. 2003. 102. p: Petőfi Sándor nem tudta, hogy a fővezértől visszavonulási parancs jött, nehogy mi is elszakíttassunk avagy éppen foglyul essünk ágyúinkkal együtt, amelyekre akkor oly nagy szükségünk volt. Tehát miután lőfegyvereinket az ellenségre kitüzeltük, a legnagyobb rendben visszavonultunk, magunkkal víve ágyúinkat és fedezve gyalogságunkat. Mi egészen feloszolva csatárláncba, folyton tüzeltünk az utánunk nyomuló ellenségre. Tüzéreink is röpítettek időnként egy-egy süvöltő ágyúgolyót reájuk.
Joanna Bator: Visszatérés: Részlet a Szinte éjsötét című regényből. Jelenkor.hu. 2015. 11. sz. 1183. p.: Eszembe jutott a családomról készült kis számú, nem túl jól sikerült fénykép, rajtuk sem a legjobban jöttünk ki egymással. Az öreg Ladában megült a cigarettafüst és az izzadság szaga, beleette magát a kárpitba és a ráterített visszataszító pokrócokba. Sok olyan lakást láttam, ahol ezen a módon védték a rongálódástól az újonnan is ronda, esetlen, fölöslegesen óvott dolgokat, ezek a terítők, huzatok, viaszosvásznak és régi padlószőnyegekből kivágott lábvédők részvétet keltettek bennem, és attól kezdtem félni, hogy egy rossz lépés, és az egész életem így nézhet majd ki, tönkremehet a csúnya tárgyak között és az elügyetlenkedett gondoskodás ellenére.
Google-próba: Teljesen mindegy mit csinálok mert úgysem... Nos ezt 2018. január 8-án írtam be, március 1-én már megjelent a Google-n. Viszont a beírás után hetekig nem volt még jelen a Google keresőjében.
Most hogy nézzem a Lola című filmet, a Lola ellen igazságtalanul támadók, akik mindenáron azt szerették volna, hogy Lola tünjön el a faluból és mindenféle hülyeségeket mondanak, a CSBT tagjait jutatja eszembe. Ezt 2018. január 13-án írtam bele, a Google keresője március 1-én már jelezte a beírást.