Halál

élő szervezet működésének leállása
Kuoleman puutarha, Hugo Simberg (1906)
Mottó:
Dögbugyor a vége e pokoli útnak.
Nagy László: József Attila
Az ember legmerészebb hipotézise isten, aki olyan, mint ő, de nem hal meg.
Konrád György: Kakasok bánata

Idézetek művekből

szerkesztés

Halottak Könyve

szerkesztés
Most szólaljanak meg a mágikus szavak, s hirdessék:
a lélek kilépett a ragyogó nappali fénybe,
és a szellemtestben feltámadott.
Szabadon járhatja immár a holtak köreit.
Íme, a temetés napján mondandó igék,
Midőn a lélek a testtől elszakadva,
A Túlvilágra költözik.
 
Üdv néked, Osiris, Amenti Bikája,
Az én számmal most az Örökkévalóság Ura,
A hatalmas Thot beszél!
A Napbárkát kísérem, mely átszeli az ég boltozatját,
Az ősi istenek közé tartozom,
Kik győzni segítették Osirist
A Szavak Megmérettetésének napján.
Mint hű társad élek köreidben.
(...)
Ó isteni szellemek, a lelkem most mellétek szegődik,
Szól hozzátok, beszélget veletek,
Mert tökéletessé lett, mint ti magatok,
Mert a bírák mérlege az ő javára billent.
Halottak Könyve, I. fej. Bánfalvi András fordítása

Lenni vagy nem lenni: az itt a kérdés.
Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri
Balsorsa minden nyűgét s nyilait;
Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen,
S fegyvert ragadva véget vet neki?
Meghalni -- elszunnyadni -- semmi több;
S egy álom által elvégezni mind
A szív keservét, a test eredendő,
Természetes rázkódtatásait:
Oly cél, minőt óhajthat a kegyes.
Meghalni -- elszunnyadni -- és alunni!
Talán álmodni: ez a bökkenő;
Mert hogy mi álmok jőnek a halálban,
Ha majd leráztuk mind e földi bajt,
Ez visszadöbbent. E meggondolás az,
Mi a nyomort oly hosszan élteti:
Mert ki viselné a kor gúny-csapásit,
Zsarnok bosszúját, gőgös ember dölyfét,
Útált szerelme kínját, pör-halasztást,
A hivatalnak packázásait,
S mind a rugást, mellyel méltatlanok
Bántalmazzák a tűrő érdemet:
Ha nyúgalomba küldhetné magát
Egy puszta tőrrel? -- Ki hordaná e terheket,
Izzadva, nyögve élte fáradalmin,
Ha rettegésünk egy halál utáni
Valamitől -- a nem ismert tartomány,
Melyből nem tér meg utazó -- le nem
Lohasztja kedvünk, inkább tűrni a
Jelen gonoszt, mint ismeretlenek
Felé sietni? -- Ekképp az öntudat
Belőlünk mind gyávát csinál,
S az elszántság természetes szinét
A gondolat halványra betegíti;
Ily kétkedés által sok nagyszerű,
Fontos merény kifordul medriből
S elveszti "tett" nevét.
William Shakespeare: Hamlet (f.: Arany János)

Buonarroti-szonettből

szerkesztés
[...] Most látom, a szenvedélyes szeszély,
mely bálványommá a művészet álmát
tette, valójában milyen sivárság,
s milyen kín a vágy annak, aki él [...].
Mi lesz most, hogy két halál is közelget?
Egy biztos, egy fenyegetően mered rám.
Már nem nyugtat meg véső és ecset;
egyet kívánok: az égi szerelmet,
mely karját tárja felénk a keresztfán.

A halállal kapcsolatban

szerkesztés

Szép leányok talpig bársonyban
hajladoznak gyöngykoszorúban
hajnalig járjuk, táncolva várjuk
milyen halált hoz még az est.

Cseh Tamás, Bereményi Géza: A dédpapa dala (Tarpay grófné szép szőke lánya miatt)


Ezek [az egyiptomi halotti] szövegek a Krisztus előtt második évezredben élt emberek eleven szellemiségét tükrözik, és azóta bizony nem sokat tanultunk. A halál sötét fala előtt minden tudásunk és tehetségünk véget ér, és senki nem képes megmondani nekünk, vajon e mágikus formulák nem ütöttek-e rést a falon?

Erik Hornung

Élni annyit jelent, mint nevetni a halálon, és belehalni a röhögésbe.

Boris Vian

De főleg az volt igen kínos
Hogy amikor eltemettek
A rám került súlyos földtől
Nem láttam, hogy az élet szép
És azóta ott lent pörköl
Valami pokol

Lovasi András: Egy az egybe

Ha az életben nincs már több móka,
meghalunk, mintha nem volna
több dolgunk a világba', s édes lenne a halál
...
A nevetések is rövidülnek,
ahogy az élet se kéne már a
halál után én nekem úgy igazán.

Lovasi András: Ha az életben

Aki egyszer van és kezdett lenni,
Örök halál annak semmiségbe menni.

Csokonai Vitéz Mihály
  • A halál minden komolyságától megfosztja az életet. Paul Valery
  • A halál pillanata mindig szokatlan időpont. Jorge Semprun
  • Erre fogja magát és meghal, mint egy hülye. Tamás Gáspár Miklós
  • A halál legközelebbi rokona a csönd. Örkény István
  • Szavak kínai falát megmássza a halál. Domonkos István
  • Valamilyen bebörtönzést másfajta bebörtönzéssel ábrázolni éppoly észszerű, mint bármilyen valóban létezőt valamilyen nem létezővel. Daniel Defoe
  • Az élet abban különbözik a sakktól, hogy a játék a sakk-matt után is folytatódik.
  • Az élet kellemes. A halál békés. Az átmenet az, ami problémás.
  • Az élet egy út, de nem kell aggódni, találsz majd a végén egy parkolóhelyet.
  • Én Isaac Asimov vagyok. (Az utolsó szavai Janet Asimov szerint.)
  • Nincs semmi ijesztő egy örökkévaló álom nélküli alvásban. Ez biztosan jobb, mint az örökké való kín a pokolban.

Lásd még

szerkesztés

Külső hivatkozások

szerkesztés
A Wikipédiában további információk találhatóak
Halál témában.