John Keats

John Keats
	William Hilton festménye, 1839 előttről
Lásd még
	Szócikk a Wikipédiában
	Művek a Wikiforrásban
	Művek a Cervantes Virtualon
	Médiaállományok a Wikimédia Commonsban
	Művek a Project Gutenbergben

John Keats (London, 1795. október 31. – Róma, 1821. február 23.), a nagy angol romantikus költők egyike, a "Szépség Költője."

Idézetek tőle

Semmi sem valódi, amíg ki nem próbáljuk - még egy szólás sem igazi szólás, ameddig saját életünk nem szolgáltat példát rá.
Még jobban szeretlek azért, mert azt hiszem, csakis önmagamért kedveltél meg, s nem befolyásolt semmi más.
Semmi sem világos, amíg az ember nem tapasztalja meg. Még egy közmondás sem közmondás, amíg életed nem példázza a bölcsességét.
Édes a hallott dal, de mit a fül
meg sem hall, még szebb.
A Szép: igaz s az Igaz: szép! - sose
áhitsatok mást, nincs főbb bölcseség!
Szeretnék hinni a halhatatlanságban...
Ha arra ítéltettem, hogy boldog legyek veled - a leghosszabb élet is rövid.
Bárcsak hinnék a halhatatlanságban - bárcsak örökké élhetnék veled!
A filozófiai alapigazságok csak akkor alapigazságok, ha szívverésünkben érezzük azokat: olvasunk nagyon szép dolgokat, de sohasem érezzük át teljességükben, míg magunk is meg nem jártuk a költő útját.
Ha a költemény nem jön olyan természetesen, ahogy levél sarjad a fán, jobb, ha egyáltalán nem is jön létre.

Idézetek verseiből

A tenger

Ha szemgolyód a kínoktól sötét:
legelje hát a tenger távolát;
ha füled durva zajjal megtelik
s únja az élet súlyos dallamát:
egy vén barlang mellett merengj, amíg
meghallod majd a nimfák énekét.
                  (Vas István fordítása)

Az őszhöz
Hol a tavasz nótái? mind halott?
Mi gondod rá! van néked is zenéd:
Míg esti felleg sző be halk napot,
S a tarlón rózsák színét szűri szét,
A parti fűzfák közt busongva dong
A szúnyograj, mely száll meg szétomol,
Mert kapja-ejti kényén könnyű lég;
Kövér nyáj béget s visszazeng a domb,
Tücsök cirpel, veres begy is dalol:
Vékonyka fütty a szérűskert alól,
S gyűlő fecskék zajától zúg az ég…
                  (Tóth Árpád fordítása)

Óda egy görög vázához
Oh, boldog lombsor, el nem száradó,
Melynek a tavasz búcsút sohsem int,
Oh, boldog pásztor, sohsem fáradó,
Fújván örök sipod szíved szerint,
S óh, százszorosan boldog szerelem,
Örökre hév s örök örömre kész,
Zsibongó, zsenge vágy: még! egyre még!
- Mily más a bús, halandó gyötrelem,
Melytől a szív megundorul s nehéz,
S a nyelv kiszárad és a homlok ég...
                  (Tóth Árpád fordítása)

A dombtetőn megálltam egy napon
A dombtetőn megálltam egy napon,
hűs volt a lég és nyugtató nagyon:
a bimbók, nyújtogatva már alig
lebiccenő, parányi száraik
csapott ivű, finom levélhegyét,
még őrizték a hajnal ékszerét,
mit az zokogva szertepergetett.
Az égi kék mezőn a fellegek,
akár a gyapjavett, habosfehér
juhnyáj, aludtak; míg aztán a szél
egy nesztelen kis neszt a lombra csent,
talán csak mélyet sóhajtott a csend,
mert a gyepen se volt az átható
árnyak között a mozgás látható.
(…)

Téged dicsérlek minden dics helyett,
ki küldöd ránk az édes ihletet.
Mitől jöhet tudós, poéta lázba?
Tőled, Természet éke, égi lámpa!
Komor nyugalmu, józan sor mögött
nekünk a bérci fenyves hömpölyög;
a mese higgadt, szép szavaival
bokros tisztásra, biztonságba csal;
s ha szárnyat bont a ragyogó rege,
a lélek együtt fuldokol vele:
(…)
               (Gergely Ágnes fordítása)

Az álomhoz
Ó, csöndes éjjel enyhe balzsama!
Lágy ujjaiddal érints könyörülve
s fénytől futó, éjimádó szemünkre
boruljon a felejtő éjszaka;
ó, édes Álom! hogyha akarod,
törd meg dalom most s fogd le gyenge pillám,
vagy várd meg a záró áment, amíg rám
a mákonyos ágy suttog altatót;
de óvj s erősíts, mert a vánkoson
a sírba szállt nap árnya átoson;
űzd el szobámból a busarcu gondot,
mert éjjel áskál, mint sunyi vakondok;
csukd el a lelkem ékszerét vigyázva
s fordítsd meg kulcsod az olajos zárba.
               (Kosztolányi Dezső fordítása)

Az Álomhoz
Ó, Álom, te édes és bársonyos,
Aki gondos ujjaiddal fejted
Fel a fényt, hintvén éji mákonyod,
Ölelj át, hogy isten-mód felejtsek!
Ó, balzsamos, csak te döntesz ebben:
Vagy szemeim hirtelen lefogod,
Vagy hagyod, hogy imám elrebegjem;
Bármint is legyek delejed foglya,
Csak tűnt nap lidércfényétől menten,
Mi sóhajt gyűr nyirkos vánkosomra.
Védelmezz, hisz’ izgága a Tudat,
S lágy homályomba vakondként jár át;
Halkan fordítsd a zárban kulcsodat,
S pecséttel óvd lelkem szarkofágját!
               (Orosz László Wladimir fordítása)

Források

Citatum
Vas István Hét tenger éneke (Versfordítások) Európa Könyvkiadó, Budapest, 1957 (260. oldal).
Száz vers Válogatott idegen versek eredeti szövege és magyar fordítása. Összeállította Kardos László. II. kiadás. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1957 (193. oldal).
Gergely Ágnes: Lélekvesztő – Válogatott versfordítások 1954–1984 Európa Könyvkiadó, Budapest, 1986 (73–81. oldal)