Főmenü megnyitása

Wikidézet β

Madách Imre: Az ember tragédiája

Tartalomjegyzék

A mű adataiSzerkesztés

Szerző: Madách Imre[WP]

Első kiadása: 1862

IdézetekSzerkesztés

Minden, mi él, az egyenlő soká él,
A százados fa s egynapos rovar.
Eszmél, örül, szeret és elbukik,
Midőn napszámát s vágyait betölté.
Nem az idő halad: MI változunk,
Egy század, egy nap szinte egyre megy.
Ne félj, betöltöd célodat te is,
Csak azt ne hidd, hogy e sártestbe van
Szorítva az ember egyénisége.
Látád a hangyát és a méherajt:
Ezer munkás jár dőrén összevissza,
Vakon cselekszik, téved, elbukik,
De az egész, mint állandó egyén,
Együttleges szellemben él, cselekszik,
Kitűzött tervét bizton létesíti,
Mig eljön a vég, s az egész eláll. -
Portested is széthulland így, igaz,
De száz alakban újolag felélsz,
És nem kell újra semmit kezdened:
Ha vétkeztél, fiadban bűnhödöl,
Köszvényedet őbenne folytatod,
Amit tapasztalsz, érzesz és tanulsz,
Évmilliókra lesz tulajdonod.
(Lucifer; Harmadik szín)

Be van fejezve a nagy mű, igen.
A gép forog, az alkotó pihen.
Évmilliókig eljár tengelyén,
Mig egy kerékfogát ujítni kell.
Fel hát, világim véd-nemtői, fel,
Kezdjétek végtelen pályátokat.
Gyönyörködjem még egyszer bennetek,
mint elzúgtok lábaim alatt.

(az Úr az Első színben)

Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy –
S egy talpalatnyi föld elég nekem.
Hol a tagadás lábát megveti,
Világodat meg fogja dönteni.

/Lucifer az első szín legvégén/


Alulról jössz-e hozzánk vagy felülről?
A mint tetszik, nálunk ez egyre megy.

/Lucifer és Ádám párbeszéde a második színben/


"Vagyok" -- bolond szó. Voltál és leszesz.
Örök levés s enyészet minden élet.

/Lucifer a harmadik színben/


Azt tartja mind, hogy ő fedezte fel
A szenvedélyt, előtte senki még
Szeretni nem bírt, és ez így megyen
Néhány ezred óta szüntelen.

/Lucifer a tizenkettedik színben/


Néhány anyag... Most vonzza, űzi és taszítja egymást,
Nehány féregben öntudatra kél,
Míg minden megtelt, míg minden kihűlt,
És megmarad a semleges salak. -
Az ember ezt, ha egykor ellesi,
Vegykonyhájában szintén megteszi. -
Te nagy konyhádba helyzéd embered,
S elnézed néki, hogy kontárkodik,
Kotyvaszt s magát istennek képzeli.

/Lucifer az első színben/


Igen, tán volna egy, a gondolat,
Mely öntudatlan a szűdben dermedez,
Ez nagykorúvá tenne, önerődre
Bízván, hogy válassz jó és rossz között,
Hogy önmagad intézzed sorsodat,
S a gondviselettől felmentene.
De trágyaféregül tán jobb neked
Tenyészni kis körödnek lágy ölében
S tudás nélkül elfogyni életeddel.-
Nagy kényelem a megnyugvás hitünkben;
Nemes, de terhes önlábunkon állni.-

/Lucifer a második színben/


Bakó, ügyes légy - órjást vesztesz el.
/Ádám kilencedik színben (Párizs)/


Mi verseny ez, hol egyik kardosan
Áll a mezetlen ellenek szemében,
Mi függetlenség, száz hol éhezik,
Ha az egyes jármába nem hajol.
Kutyáknak harca ez egy konc felett.
Én társaságot kívánok helyette,
Mely véd, nem büntet, buzdít, nem riaszt,
Közös erővel összeműködik,
Minőt a tudomány eszmél magának,
És melynek rendjén értelem virraszt.

/Ádám tiezenegyedik színben (London)/


A célt, tudom, még százszor el nem érem.
Mit sem tesz. A cél voltakép mi is?
A cél, megszünte a dicső csatának,
A cél halál, az élet küzdelem,
S az ember célja e küzdés maga.

/Ádám az Űrben (XIII. szín)/


Igaz, igaz, de mindegy, bármi hitvány
Volt eszmém, akkor mégis lelkesített,
Emelt, és így nagy és szent eszme volt.
Mindegy, kereszt vagy tudomány, szabadság
Vagy nagyravágy formájában hatott-e,
Előre vitte az embernemet."

/Ádám az Űrben (XIII. szín)/


Mondottam ember: Küzdj, és bízva bízzál!

/az Úr az utolsó (tizenötödik) színben/


Hiú ember! Hát azt kivánod-é,
Hogy a természet rendje felbomoljon,
Új üstökös ragyogjon éjeden,
Remegjen a föld, egy féreg ha elvesz? -

/Lucifer az utolsó (tizenötödik) színben/


Csupán a gyávaság
Fogadja el harc nélkül a csapást,
Mit elkerülni még hatalma van.
De a végzetnek örökös betűit
Nyugodtan nézi, és nem zúgolódik

/Lucifer az utolsó (tizenötödik) színben/



Valóban, melyre lépsz, dicső a pálya,
Nagyság s erény leszen tehát vezéred,
E két szó, mely csak úgy bír testesűlni,
Ha babona, előitélet és
Tudatlanság álland mellette őrt. -
Miért is kezdtem emberrel nagyot,
Ki sárból, napsugárból összegyúrva
Tudásra törpe és vakságra nagy. -

/Lucifer az utolsó (tizenötödik) színben/


Ismét fajodra ismerek könnyedben,
Mellyel kiséred ébredésedet
Kedvenc ábrándból tiszta felfogásra.

/Lucifer a tizennegyedik színben/


S mást tevél-e te?

Az a különbség csak közöttetek,
Hogy ő fókát, te embert áldozál
Az istenségnek, melyet alkotál
Saját képedre, mint ez az övére.

/Lucifer a tizennegyedik színben/


Igazság az, nem élc. Okoskodásod
A jóllakotté, míg itt társadé
Éhes gyomornak filozófiája.

/Lucifer a tizennegyedik színben/


Mindég az állat első bennetek,
És csak midőn ezt birád csitítni,
Eszmél az ember, hogy nagy gőgösen
Megvesse azt, mi első lényege. -

/Lucifer a tizennegyedik színben/

A műrőlSzerkesztés

Az ember tragédiája úgy koncepcióban, mint kompozícióban igen jeles mű. Csak itt-ott a verselésben meg a nyelvben találok némi nehézkességet, különösen a lírai részek nem eléggé zengők. De így is, amint van, egy kevés külsimítással irodalmunk legjelesb termékei közt foglalhat az helyet. (...) Fogadja leghőbb üdvözletemet a gyönyörért, melyet nekem műve által okozott, a fényért, melyre költészetünket derítni hivatva van!"

Arany János levele Madách Imréhez, 1861

... nekünk pedig, ha nehány nagy írónk van, de nagy irodalmunk nincs. Azért bizonyos, hogy Az ember tragédiáját Faust mellé állítani, sőt talán még megismerni is, a külföld nem fogja. Nekünk pedig úgy tetszik, hogy a világ egyik legnagyobb elméjének e remekművét el nem éri is, de van pont, melyben felülmúlja. S ez - éppen eszmei tartalma, nagyszerű koncepciója. Mert Az ember tragédiájának írója nagy gondolkodó, de e tehetségével képzelőereje nem áll egyensúlyban, holott e kettőnek egyensúlya tenné a művészt. Költeménye hatalmasan van kigondolva, gyöngébben megalkotva...

Szász Károly; Szépirodalmí Figyelő, 1862

Azon misztikus viszony előállítása helyett, melyben van ember a jó és rossz szellemmel, inkább az adatik, melyben van csupán az ördöggel; miért Az ember tragédiájának alapeszméje Luciferben van megtestesülve, az indokok tőle származva, és a történelemből oly események kiszemelve és összeállitva, melyeket a rossz lélek sugallata után vitt véghez az ember, vagyis az embervilági történelemnek ördögi része. Ha így: akkor a Tragédiának organikus baja van, mely a koncepcióban gyökerezik; ez okból következetessége ferdeség, élő földje visszaélés, s maga mint egész egy nagy dialektikai-kompozíció, mely az ember létének, rendeltetésének misztériuma helyett, pályájának misztifikációja.

Erdélyi János; Magyarország, 1862

... minden személyben csak Madách beszél; Ádámban olyan figyelemgerjesztő komolysággal, mikor lelkes szónoklata már mindjárt érdeket ébresztett [1] - Luciferben pedig azon kedélyességgel, sans gène, mint ebéd után a színház-téri kioszkban vagy Kuglernél. (...) Évában vékonyabb hangot próbál, ami azonban legkevésbé sem akar neki sikerülni; és így egy percig sem vagyunk megfosztva azon szerencsétől, hogy eleitől végig maga a szellemdús szerző szavát halljuk.

Zilahy Károly; Kritikaí Lapok, 1862

A 8-ik képben nem tartottam szükségesnek, hogy Kepler-Ádám bortól merüljön álomba, és úgy álmodja meg a francia nagy forradalmat. Veszedelmes dolog egy megcsalt öreg férjet mutatni, amint borban keres vigasztalást, s aközben a legfönségesebb eszmék ábrándjaiba merül.

Paulay Ede, a Nemzeti Színház igazgató-rendezője a színpadi ősbemutató előzetesében; Fővárosi Lapok, 1883

A darab tetszik mindazoknak, kik a liberalizmusban s a francia forradalom elveiben látják a világ teljes megromlásának okát, mert a mű iránya reakcionárius, s ez a mostan divatban lévő politikai áramlatnak tökéletesen megfelel, midőn oly világnézetet hirdet, melynek logikai következése azon tan, melyet különben Epikurnak szoktak tulajdonítani, hogy ti. az élvezet az életnek valódi célja.

Pulszky Ferenc „Különvéleménye”; Pesti Napló, 1883

... ugyanazt a nagy eszmekört tárgyalja, amelyet Goethe a Faust második részében inkább felidézett, mint közérthető kifejezésre juttatott. Hogy Madách a halhatatlan német költőfejedelem gigantikus gondolatvilágát konkrét formába foglalta, és azokat az örök igazságokat, melyek a Faustban le vannak fektetve, világos képekben mindenki számára hozzáférhetővé tette, elévülhetetlen érdeme, anélkül, hogy ezért az utánzás szemrehányásával volna illethető."

Jókai Mór; a Tragédia 1888. évi német kiadásának előszavában

Vigasztalan és zavaros pesszimizmus tölti be Az ember tragédiáját; minden hiábavaló, a hatalom, a tudás, a hit, a szabadság, egyszóval az emberiség múltja, jelene és jövője. Mindezt tucatnyi, Adámtól, Évától, a paradicsomtól egészen a »jövő államának« gépterméig terjedő élőkép-sorozatban, pompás díszletekkel és rímes-rímtelen közhelyekkel demonstrálja. Ha Jókai Mór Madách »enciklopédikus tudását« csodálja, úgy mi bizonyos mértékig a honfitársi hűség e nyaktörő teljesítményét csodáljuk. (...) A polgári költészet elmúlt, s nem utolsósorban a polgári Faust-költeménnyel is ez a helyzet.

Franz Mehring marxista történész; Die Neue Zeit, Berlin, 1893

A magyaroknak van egy írójuk - úgy hiszem, nem él már - Madách Imre. Van egy költeménye, »Emberi tragikomédia«, ez a címe, ha nem tévedek. Ezt a költeményt egy cikk alapján ismerem, amelyet - tíz évvel ezelőtt - a Russzkij Vjesztnyikben közöltek. A költemény lényege, ha helyesen emlékszem, ilyenféle: Az ördög elmondja Adámnak és Évának utódaik jövőjét, minden borzalmával, a mi dicső elődeink kicsit nyugtalankodnak, de aztán mégis elhatározzák, hogy esznek a jó és rossz tudása fájáról. Nos, ha ennek a műnek ilyen az értelme, amint előadtam, vagyis, ha jó és magasztos mű - nagyon szeretném orosz nyelvre lefordítva látni.

Maxim Gorkij levele Zinaida Krasennyikova műfordítónak, 1903;

Engedje meg mindenekelőtt, hogy megköszönjem Önnek a megtisztelő ajánlatot, fordítanám le az Ön részére Madách Imre Emberi tragédiáját. Ezt a költeményt joggal számítják a magyar irodalom legjobb alkotásai közé. Nagyon szívesen fogok hozzá ehhez a fordításhoz. Maga a költemény megvan nekem és jól ismerem.

Z. Krasennyikova válaszlevele Gorkíjnak, 1903

A mi íróművészeinknek kínai nyelven van írva az élet. A mi Herkuleseink félutat járnak. Nem tizenkettőt. Se nem viaskodnak, se nem álmodnak. A magyar Nemzeti Színház pedig e héten ítéletet mondat felettük egy Madách Imre nevű, sajnos már néhai úrral. Hiszen jól van: legyen igazuk azoknak, kik úgy vélik, hogy Az ember tragédiájába sokat beleálmodtak már jóval előbb. De ez a néhai magyar ember mily magasságban járt, érzett és szólt. Dörgedelmes lesz az ő ítélete.

Ady Endre; Figyelő, 1905)

És mindvégig Az ember tragédiáján hangzik az a bánatos muzsika, amelyet maguknak, magukban vonnak a férfiak, akik a Nőben megcsalatkoztak. Néha úgy tűnik fel e drámai költemény, mintha a sztregovai uraság pusztán a maga mulattatására mártogatta pennáját a tintatartóba, aminthogy a naplókat és önéletrajzokat azok írják, akik némi elégtételt akarnak venni az élet bántalmaiért.

Krúdy Gyula; Magyarország, 1923

Eszmékkel fejezni ki a szív eleven kínjait még megrázóbb, mint képekkel és zenével tenni azt, hasonlattal s rímmel: mert az eszmékben a csalódás túlnő egyéni jellegén, s a természeti törvény könyörtelen általánosságába ütközik; egyetlen ember könnyei elborítják az egész világot. Ebben áll Az ember tragédiája hatásának titka.

Babits Mihály; előszó egy Madách-kíadáshoz,1923)

Valamennyien hősei vagyunk, az egész emberiség, és az, ami ott történik a távoli idobe vetített képeken, mindannyiunkra vonatkozik, mindannyian szinte személyes ügyünknek tekinthetjük. Ezt a drámát ma már nem is tapsoljuk, hanem éljük az idegeinkkel, szavaljuk, idézzük, kívülről tudjuk.

Kosztolányi Dezső; 1925

A Tragédia abban, amit mond, emberekhez beszél - de kompozíciójának szédítő arányai mintha ennél távolabbi, időben és térben messzebbre kitűzött célra volnának méretezve: szándékosan veszem kölcsön ezt a kitételt a mérnöki tudomány műnyelvéből. Hogy túl fogja élni korát, ez a jóslat szinte kevésnek hangzik, ha ezekre a méretekre nézünk.

Karinthy Frigyes; Nyugat, 1923

Madách költeménye bibliája a Nemzeti Színháznak; amelyet öröké forgat, amelyből mindig tanul, amelyet sohasem fog teljesen kitanulni.

Hevesi Sándor, Nyugat, 1923

... igazán bensőséges vallásos lelkekre Madách tragédiája kínos benyomást tesz, mint akik imádás helyett káromkodást, isteni tervek helyett inkább cinizmust s az ördög tűrhetetlen fölényeskedő pökhendiségét érzik ki, s elzarándokolnak az ilyen földről Dante poklába, hogy áhítátot s kegyeletet tanuljanak.

Prohászka Ottokár; Katolikus Szemle, 1923

Az ember élete onnan kezdődik, ahol a mü véget ér, de ez már nem tragédia, henem misztikus éposza az örökkévalóságnak. - Az Éva méhében ott van már az ígéret magva az Asszony Fiáról, aki megtöri a kígyó fejét, s az első Ádámmal szembeállítja önmagát, a második Adámot, Krisztust. (...) Pesszimista-e tehát Madách? Az, mint Pál, Szent Ágoston, Kempis, Luther, Kálvin, mindenki, aki az Isten nélkül való életet abszolút rossznak látta, az Istennel való életet az egyedül jónak.

Ravasz László; Protestáns Szemle, 1924

Madách Hívő ember volt, kinek szemében a világtörténelem kezdete és vége Isten. Történelmünk lényege, hogy elszakadjunk tőle, hogy aztán szenvedéseinken keresztül visszatérjünk hozzá.

Pauler Ákos, (?)

A fejedelmek helyébe sok helyt más uralkodók léptek, de ilyen cím nélkül, még nagyobb hatalommal: Kemal, Pilsudski, Mussolini, Hitler. Mintha csak Miltiádésztől tanultak volna ezek a diktátorok. (...) Jobban munkálkodhatik az államférfi népe javára, ha a maga hatalmi ereje s nem a tömeg szeszélyes gerjedelme irányítja. A mai diktatúrák önigazolása szóról szóra meglelhető Madáchban.

Kornis Gyula; előadás Vácott, 1933

Az ember tragédiája az igazi keresztény élet dicsőítő éneke! Az Ember Tragédiája az igazi istenfélelem apológiája.

Kapi Béla, (tanulmánya; ?)

Oly kiváló gondolkodó is, mint Prohászka Ottokár, tévesen ítélte meg a művet és pesszimista világnézetűnek tartotta. (...) Pedig aki elfogulatlan szemmel olvassa a művet, Madách költészetétől önként vezetteti magát és beleéli magát az ő világába, az előtt elsímul minden ellentét és csak filozófiai mélységet és esztétikai gyönyörűséget talál. (...) "Ember, küzdj, és bízva bízzál" - a mű végső akkordja és végső eredménye, ehhez nem tudtak a magyarázók a mű részletes elemzésével eljutni és ezt láttam a mű tervével igazolva. (...) Az embernek, ki mint filozófus végignézi az emberiség történetét, az egyes ember sorsát és mérlegeli a tudás véges értékét, tragédiája az, hogy tudásán kétségbe kell esnie, ha nem egészíti ki és tetőzi be a hittel. (...) De ha a véges tudás a Gondviselésbe vetett hittel egészül ki, az ember erőt érez magában a földi küzdelemhez, hiszi, hogy az emberiség kudarcai ellenére is halad, s az egyes embert földi szenvedéseiért megjutalmazza Isten az örök életben. Az ember tragédiájából, a tudás pesszimizmusából van fölemelkedés a hit optimizmusába.

Kardeván Károly: Az Ember Tragédiájának magyarázata, 1935)

Én Madáchot Széchenyin keresztül értettem meg. Amíg naplókat olvastam, főként a Hitel előttieket, mindig a Tragédia Ádámjára kellett gondolnom. Ugyanaz az izgatott tett-vágy, s ugyanaz a nemes összeférhetetlenség a tettek világával.

Németh László: Madáchot olvasva, 1943

... antidemokratikus világlátás, érzésvilág alapozza meg Az ember tragédiáját is (és végső oka Madách pesszimista perspektívátlanságának). Itt most nemcsak az athéni és párizsi tömegjelenetekre gondolok, amelyekben a nép, mint bárki által megnyergelhető, meggyőződés nélküli csürhe szerepel. (...) De ez csak a társadalmi, politikai oka Madách antidemokratizmusának. Ez az alapvető érzés azonban kiterjed az élet minden megnyilvánulására. (...) Művészileg a helyzet még reménytelenebb. Madách alapkoncepciójának visszássága abban rejlik, hogy túláltalánosít, vagyis csak a nyers ellentét marad meg világnézet és cselekvőképesség között.

Lukács György; Szabad Nép, 1955

A kritikai megjegyzések ellenére nem valljuk azt, hogy Az ember tragédiája holmi félresikerült és reakciós alkotás, melyet eszmei mondanivalójának bizonyos gyengeségei miatt el kell vetni. Ellenkezőleg, azt valljuk, hogy Az ember tragédiájának írója nagy író, hogy a Tragédia jelentős és nagy alkotás, mely valóban - Arany János szavával - »fényt derít a magyar költészetre«, és amelyet méltán sorolunk a magyar irodalom klasszikus remekművei, haladó hagyományai sorába."

Révai József; Társadalmi Szemle, 1958

Bár Madách nemigen merít a fausti hagyományokból, az emberi sors plasztikus ábrázolásával, emberdrámájának kiformálásával a Faust-anyag magjához ér. Ami feltűnő, hogy Madáchot több szempontból is Goethe-követőnek tekintik (...) A nagy magyar költő mégis saját ihletére támaszkodott, amikor a fennkölt és a semmi szellemét egymással szembeállította.

Hans Henning német Faust-kutató; Irodalmi Szemle, Pozsony, 1964.

A mű egészében mélyen benne van Madách személyisége is: minden belső válságát, krízisét, kérdéseit, bizonytalanságát és családi problémáit elsősorban ebben a művében örökítette meg. Ez alól természetesen hitének válsága sem kivétel. Nem hűvös értekezést írt, hanem a szemünk előtt küzd gondolataival. Nem tud (nem is akar könnyen) diadalmaskodni kétségein, ugyanakkor arra is képtelen, hogy szakítson a reménnyel, vagy elutasítsa a hit eszményét. (...)
Már a történelmi színekben is vannak pontok, ahol a sátán hatalma megtörik. Például a szerelmen, a szépségen, a szentély tisztaságán vagy az áhítaton nincs hatalma. Meghátrál, ahogy az utolsó jelenetben is, látva a "családi összetartást". Újra és újra kiderül, hogy Lucifer csal, amikor úgy tesz, mintha ura volna a világnak. Sok mindent jobban tud az embernél, de mindent mégsem tud jobban. Az embert éppen kicsisége vezeti el olyan bölcsességhez, amelyet az értelemre hagyatkozó Lucifer - nagysága miatt - nem tud komolyan venni, de amely előtt végül meg kell hátrálnia. (...)
A XX. századi "katolikus" irodalom perspektívájából másképpen ítélhetjük meg a művet, mint ahogy például Prohászka Ottokár kritizálta pesszimizmusa miatt. A püspöknek az irodalom szerepéről alkotott nézete régi volt: úgy gondolta: az írjon, aki végleges és nagy megoldásokhoz jutott el. Akkoriban nem tartották igazán elegánsnak, hogy egy író saját bajaival, viaskodásaival traktálja az olvasót vagy a közönséget. Manapság viszont úgy érezzük: a költőnek-írónak nem a tanító, hanem a becsületes beteg szerepét kell vállalnia, aki őszintén elmondja, mi baja van. A gyógyulást azzal készíti elő, hogy elvezet egy vívódás megértéséhez, diagnózist ad, ráeszméltet arra, hogy nemcsak én, hanem mások is küszködnek. (...)
Bizonyos szempontból Az ember tragédiája elébement a korának. Nem egy új nyelvet vagy írásmódot felfedezve, hanem úgy, hogy becsülettel igyekezett feltárni az emberi lélek bolyongását.

Jelenits István: A megrendültségében megrendítő hit tanúja (Gondolatok a Tragédia teológiájáról). Új Ember, 2002.03.10

(LVIII. évf. 10.).

Külső hivatkozásokSzerkesztés


A Wikipédiában további adatok találhatóak
A magyar Wikikönyvekben
további információk találhatóak

JegyzetekSzerkesztés

  1. [utalás Madách 1861. május 28-i országgyűlési beszédére]