„Edgar Allan Poe” változatai közötti eltérés

→‎A holló (The Raven): idéző- és gondolatjelek …a wikEd segítségével
aNincs szerkesztési összefoglaló
(→‎A holló (The Raven): idéző- és gondolatjelek …a wikEd segítségével)
Fejem végül lebólintott, majd hirtelen zaj riasztott,
Kopogtatásnak hallatszott ajtómon a koppanás.
"Vendégtől„Vendégtől van - így motyogtam - ajtómon a koppanás.
Csak az lehet, senki más."
 
Ó, de milyen jól emlékszem; padlómon a zord december
Parázs-árnya lidércképpen imbolygott - halódva bár.
Mohón vágytam virradatra, gyógyírért könyvet lapozva,
S enyhet nem találva búmra; hogy Lenórám oda már,
Melytől frász jött rám, egyfajta sosem érzett borzadás.
Szívemet, hogy megnyugtassam, eképp egyre bíztatgattam:
"Nyughass„Nyughass, csak egy vendég, halkan esd itt bebocsáttatást.
Csak egy éji vándor, pontban itt esd bebocsáttatást.
Ki a csuda lenne más?"
 
Megszilárdult lelkem nyomban, nem is tétováztam hosszan:
"Uram„Uram! - szóltam - vagy Asszonyom! Bárki légy, már megbocsáss,
De tény: épp elszundítottam és Te olyan roppant halkan
Jöttél, s mintha szordínóban szólt volna e kopogás.
Hallottam-e, az se biztos." Ajtóm tártam, s nem vitás:
Csak az éj kint, senki más.
 
Álmodtam, s még nem kísértett halandót íly álmodás.
Amúgy csönd és rezzenetlen minden, tán egy szó, ha rebben,
Csak egy szó: "Lenóra„Lenóra!" - így hangzott a suttogás.
Én motyogtam csak: "Lenóra„Lenóra!", s visszhangzott a suttogás.
Csak ez hangzott, semmi más.
 
Visszaléptem hát lakomba, bévül lángolt lelkem pokla,
S mint imént, csak zajosabban, újra szólt a kopogás.
"Persze„Persze - gondoltam nyugodtan - csak egy gally a rácsozatban,
S rázza, hadd lám, mi van ottan? Most kiderül a csalás.
Percre nyugton légy még szívem, most kiderül a csalás.
Csak a szél lesz, senki más."
 
Spalettám tártam óvattal, s szárnycsapdosva, dirrel-durral
Berontott egy roppant holló - tűnt korokból vén követ.
S még csak reám sem bagózva, meg sem állva, tétovázva,
Csőrét főrendként fenn-hordva megült épp ajtóm felett.
 
Néztem, hogy illem-kívánta, komoly, mord pofákat vágva
Ült ott - így mosolyra váltva búmat - ez ében madár.
"Bár„Bár a tollad csapzott, tépett, nem tűnsz Te kóbor csibésznek,
Ős-holló vagy, bősz kísértet, éj-honból, mely visszavár.
Mondd, hogy szólít Plútó népe éj-honban, mely visszavár?"
S szólt a holló: "Sohamár„Sohamár”."
 
Meglepett, hogy ez iromba szárnyas eme szót tagolta.
Íly madárral áldva-verve, ki megül az ajtaján,
Bestia, ki szobron posztol és megül az ajtaján?
Ilyen névvel: "Sohamár"„Sohamár”.
 
És a holló, ülve szobrán, csak e szót szajkózta, mondván:
Lelke-vezérelte csőre eme szóra visszajár.
Egyéb hangot el nem rebbent, szárnya, tolla, meg se rezzent,
S míg sutyorogtam ijedten: "Barátom„Barátom mind oda már,
Eltűnik holnapra ő is, mint reményem, messze jár."
Szólt a holló: "Sohamár„Sohamár”."
 
 
Gazdájától ragadt talán rá, ki többször egymásután
Sorscsapások érhettek tán, s mint reményei gyászdalát
allta gyakran e bús refrént - reményei gyászdalát.
Ezt a "Soha„Soha-sohamárt"sohamárt”.
 
Érdekelt, s búmat elűzte, hát mosollyal ültem szembe
Egyre csak azon tűnődtem: mit ért e zord ős-madár,
Mit ért azon ez a gyászos, komor, baljós ős-madár,
Mit ért azon: "Sohamár"„Sohamár”?
 
Eképp elmélkedtem róla, ámde egy kukkot se szólva
Hozzá, aki izzó szemmel keblem mélyit vájva vár.
Egysmást megsejtvén csak ültem, s fejjel vánkosba merülten,
Bársony ölelésbe dűltem; s lámpásom - vén kéjsóvár -
(Mert e bársonyt nem érinti) - csak meredt rám, gúnnyal bár
(Szép Lenórám soha már.)
 
S mintha a lég sűrűbb lenne: füstölőt himbálnak benne
Angyalkák, míg padlón lábuk csilingelve táncot jár.
"Nyomorult„Nyomorult - sírtam fel végre - Urad megszánt, nézz az égre,
Gyógyírt küld szíved sebére; feledést rejt e pohár.
Jó nepenthéd kortyold, kortyold, s majd megnyugvás üdve vár!"
S szólt a holló: "Sohamár„Sohamár”."
 
"Rossz„Rossz jós - szóltam - sátánfajzat, ki volnál, követ, vagy állat,
Küldötte a vén gonosznak, vagy csak viharvert madár?
Ha már vetődtél e tájra, e horror-, s varázstanyára,
Lakba, mely kísértetjárta, mondd: odaát úgye jár,
Jut majd balzsam Gileádban? Válaszod nékem kijár."
S szólt a holló: "Sohamár„Sohamár”."
 
"Rossz„Rossz jós - szóltam - sátánfajzat, próféta, ördög, vagy állat,
Mondd meg, hogyha Istent ismersz, s hitünk, ha egy srófra jár;
Mondd, hogy messzi Éden-mélyben, búval bélelt lelkű éjem
Véget ér szent ölelésben; ott Lenórám úgye vár?
E ritka tünde-lény, kinek már csak angyal-név dukál."
S szólt a holló: "Sohamár„Sohamár."
 
"Ez„Ez a szó legyen hát búcsúd. Csőrös démon, kísérts másutt!
Eriggy vissza a viharba, Plútó éje visszavár!
Távozz, ne leljek utánad tollpihét se, hazug állat!
Hagyd lelkem örök magánynak, hagyd el szobrom, csúf madár!
Tépd ki szívemből rút csőröd, s hordd el irhád, csúf madár!
S szólt a holló: "Sohamár„Sohamár."
 
És a holló el nem röppen, csak ül ottan, csak ül ott fenn.